Történelem

Nyomtat

Magyaroszági rendtörténet

 Ferences Kolostorok Magyarországon 1517-ig

Nagyítás

1. A kezdetek és a XIII. század

Magyarországra nem véletlenszerűen érkeztek az első testvérek. Már az 1217-es nagykáptalan elhatározta, hogy testvéreket küldenek az Itálián kívüli országokba is, köztük Magyarországra is. A testvérek Anconából indultak, és egy magyar püspök segítségével eljutottak Zárába, vagy Zengbe, de Magyarországra már nem, mert útjukat állták a hegyekben a horvát pásztorok, akik kutyáikat rájuk uszítva és ruhájukat elvéve lehetetlenné tették továbbhaladásukat. Bár volt olyan testvér aki tizenötször is próbálkozott, ez az út járhatatlannak bizonyult.

Az első magyar ember, aki a rendbe belépett, Magyar Ábrahám volt, aki valószínűleg valamelyik egyetemen, feltehetőleg a bolognain, ismerkedett meg a mozgalommal, és 1221-ben, még mint fiatal ember, Speieri Cézárral Németországban részt vett az ottani ferences közösség megalapításában. Valószínűnek tarthatjuk, hogy a hazai megtelepedéskor ő is Magyarországra jött, mert az, a sikertelen déli kísérlet után, éppen Német birodalom felől történik meg.

 

Pisai Albert a magyarországi provincia első elöljárója

Hogy a kisebb testvérek Esztergomban telepedtek meg először, arra abból következtethetünk, hogy a magyarországi rendházakat kezdetben esztergomi őrségként, ill. rendtartományként emlegették. Ami az év megállapítását illeti, abban segítségünkre van az, hogy Ausztriába 1224-ben érkeztek ferencesek. A rendkívül gyors magyarországi fejlődés miatt azonban fel kell tételeznünk, hogy még ebben az évben megjelentek Magyarországon is. (Tehát még Szent Ferenc életében!) Későbbi időpont esetén elképzelhetetlen lenne, hogy Cortonai Illés, a rend miniszter generálisa már 1232-ben önálló rendtartományt hozzon létre a magyarországi házakból Provincia Strigoniensis néven. Márpedig ez akkor megtörtént. Igaz, hogy 1233-ban, a beregi egyezményben, még nem teljes szabatossággal említik az esztergomi ferences elöljárót, mert annyira szokatlan volt még az elnevezése, de IX. Gergely pápa 1234 már teljesen szabályosan miniszternek nevezi.

A tatárjárást leszámítva töretlen gyarapodásról beszélhetünk. 1270-ben 25, 1290-ben 30, 1300-ban 40, 1334-ben pedig 45 kolostorról tudósítanak az összeírások. A számbeli gyarapodáson túl elmondhatjuk azt is, hogy a magyar provincia kiváló tagokkal is büszkélkedhetett ebben az időben. Úgy, mint első provinciálisa, a szent életű János testvér, az esztergomi misztikus laikus, Egyed, és a szintén Esztergomban élő szent életű, magiszteri fokozattal rendelkező Gallus testvér, akinek személyéhez köthetjük a rend esztergomi főiskolájának (studium generale) meglétét. Ugyancsak jellemző a XIII. századra, hogy nagyon szoros kapcsolat alakult ki a rend és az Árpád-ház között. Valószínűnek tarthatjuk, hogy Szent Erzsébetnek is volt szerepe a testvérek magyarországi letelepítésében, de főleg testvére IV. Béla király pártolta a rendet. Ő is és felesége is Mária királyné is a világi rend tagjai lettek, és a rend esztergomi templomában temetkeztek el, fiukkal Béla herceggel.

Az Assisi Szent Ferenc Bazilika altemplomában lévő, Szent Klára ábrázolásként ismert freskó, melyet a művészettörténészek jelentős része ma már Szent Margit-ábrázolásként azonosít

Sírfeliratuk szövege az első magyar földről ismert hexameter. Béla királyt, a középkori rendi hagyomány szentként tisztelte, lányai Boldog Jolánta, Szent Kinga és Erzsébet is klarissza apácák lettek. Unokája, Mária, az Anjou családból származó ferences Szent Lajos püspök édesanyja, de rokonságban áll az Árpád-házzal csehországi Szent Ágnes is. IV. Béla király fejedelmi ajándékokat küldött az assisi Szent Ferenc bazilikába, az unokája, nápolyi Mária által készíttetett, a magyar szenteket ábrázoló falfestmények pedig, mind a mai napig láthatóak a bazilika altemplomában.

IV. Béla a ferencesek közül választotta gyóntatóit, bizalmi embereit, gyakran bízta meg őket diplomáciai küldetéssel is, és több kolostor alapítását köszönhetjük neki. Példáját követték a magyar főurak is. E nélkül elképzelhetetlen lett volna a rend elterjedése, hiszen nálunk nem volt olyan erős városi polgárság, mint Itáliában, ahol a ferencesség megszületett. Ezzel függ össze az is, hogy már a második generáció idején előfordul állandó jövedelmek szerzése, ami lazítást jelent a regula eredeti szigorán, de ennek mértéke semmiképpen sem hasonlítható a monasztikus rendekhez.

De a kisebb testvérek nemcsak ebben különböztek a régi szerzetesektől, hanem abban is, hogy részt kívántak venni a lelkipásztori munkában, egész pontosan az egyház által elhanyagolt városi lakosság lelki gondozásában. Amint egy helyen megtelepedtek, meg is kezdték ezt a tevékenységet, minthogy a városokban épültek kolostoraik, szemben a lakott helyektől távolabb megtelepedő monasztikus közösségekkel. Mindez teljesen új volt a világi papság számára, mert a testvérek igényes lelkipásztori munkája komoly kihívást jelentett számukra.

A soproni ferences templom

A XIII. század második felében azonban nálunk is, - csakúgy mint Európa más részében, - nem kis nehézségek után, betagozódnak a ferencesek a lelkipásztori munkába, és ekkortól kezdve a magyar városokhoz elengedhetetlenül hozzátartozik egy-egy ferences kolostor is. Ebben a században alakul ki a ferences templom típus, ami az egész középkoron át megőrzi jellegzetességeit: a hosszú, a szerzetesek számára kialakított szentély, a mellé épített toronnyal, és a nagy tömegek befogadására alkalmas, osztatlan hajó. Soproni és pozsonyi kolostorunk és annak temploma talán a legjellegzetesebb példái ennek a korai típusnak.

De nemcsak a városokon keresztül jelenik meg a ferences rend a magyarság életében, hanem úgy is, hogy 1278-tól átveszi a pogány kunok térítését. Ezt a hosszadalmas munkát csak Nagy Lajos idején fejezték be, de gyümölcse nemcsak a kunok megtérítése volt, hanem az is, hogy sok testvér elsajátította kun nyelvet, amiről a kun nyelvemlékeket is őrző Codex Cumanicus is tanúskodik.

Magyar Anjou Legendárium (XIV. sz.): Szent Ferenc a leprások sebeit tisztogatja.

A kun nyelvvel pedig nagyon jól el lehetett boldogulni a tatár birodalomban, úgyhogy sok magyar testvér bekapcsolódott a kipcsaki Aranyhorda területén folyó térítő munkába. A térítés eredményeként 1316-ban már 16 kolostor működik Tatárországban, és Magyar Johanka beszámolója szerint "...egyes vidékeken annyira megsokasodott a keresztény hívők száma, hogy becslésünk szerint vetekszik a hitetlenekével." Magyar Illés testvér pedig a kán fiának, leendő utódjának nagy befolyású tanácsadója lett. A tatár missziónak aztán a mohamedanizmus terjedése, és az 1345-46-os magyar - tatár háború vetett véget. Ez azonban nem jelenti a magyar ferencesek missziós tevékenységének végét, mert az, az Anjou-házi királyok nyomán a Balkán felé fordult.

2. Konventualizmus és obszervancia; kulturális és tudományos tevékenység; irodalom és művészet; a Dózsa-féle parasztháború és a reformáció

A XIV-XV. századra a magyar társadalomba beilleszkedő ferencesség továbbra is megbecsülésnek örvendett az mind uralkodók, mind a társadalom részéről, és valóban jelentős teljesítmények is fűződnek nevükhöz. Elég, ha arra gondolunk, hogy tovább nőtt a ferences kolostorok száma, hogy több ferences bíboros is támogatta Károly Róbert trónra kerülését, hogy Kétyi (Egri) János provinciális Nagy Lajos király bizalmasa volt, és hogy a király IV. Béla mellé, az esztergomi kolostorba szándékozott temetkezni, hogy Erzsébet anyakirályné alapítja az ország egyik legjelentősebb kolostorát, az óbudai klarissza monostort, hogy a ferencesek valósítják meg az Anjou királyok balkáni térítési szándékait. De tudományos téren is van mit felmutatniuk. Az említett János testvért tartják a Képes Krónika egyik írójának; ebben a században keletkezett a legrégibb fennmaradt magyar nyelvű könyv, a Jókai-kódex, mely Szent Ferenc legendák gyűjteménye, és amely ferences fordító munkája; említhetjük azt is, hogy már a XIII. században megfordulnak magyar ferencesek a párizsi egyetemen, a XIV. században pedig a rend 21 pápai privilégiummal rendelkező iskolája között van a váradi is, ahonnét tanulókat lehetett küldeni Párizsba. 1411-ben pedig tanulócsere egyezmény jön létre a strassburgi ferences rendtartomány és a magyarországi között, melynek keretében kölcsönösen küldhetnek növendékeket Strassburgba ill. Esztergomba. Gyönyörű, reprezentatív templomok és kolostorok épülnek ebben az időben is, melyek közül kiemelkedik a keszthelyi templom festett szentélye, és szécsényi kolostor káptalanterme.

A keszthelyi ferences templom szentélye

Mindezek ellenére a magyar ferencesség sem tudta magát kivonni azon hatások alól, melyek Európa szerte a vallási élet és a szerzetesség válságát okozták. Ezek a nagy nyugati egyházszakadás, a pápaság ún. avignoni fogsága után, a száz éves háború, és a pestis járványok. Mindezekhez társult az individualista szemlélet, az egyéni ambíciók, a fegyelem lazulása, világiak bejárása a kolostorba és beleszólása annak életébe, a ferences renden belül a pénz használata és gyűjtése (amiért a már említett János testvért megfosztották miniszter provinciálisi hivatalától,) a már korábban említett állandó jövedelmek és kisebb ingatlanok szerzése. Életvitelük a lazább, ún. konventuális árnyalathoz tartozott. Ezek hosszú időn át nem tűntek fel, mert lelkipásztori teendőiket lelkiismeretesen ellátták. Ez és a fentebb említett eredmények továbbra is fenntartották megbecsülésüket, hiszen nem volt más, amihez hasonlítani lehetett volna életüket. Amikor azonban megjelent az országban egy reformált ferences közösség, az ún. obszervánsok, rögtön volt mihez hasonlítani az itteni testvérek életét, és rögtön szembeszöktek életük visszásságai.

Sziénai Szent Bernardin a napkoszorús Jézus Neve táblával

Az obszervancianem közvetlenül Itáliából érkezett Magyarországra, hanem a bosnyák vikária közvetítésével, amely a balkánon élő patarénok, más néven bogumilok megtérítésére szervezett missziós közösségből alakult ki. Károly Róbert támogatta ezt a régóta tervezett missziót, mivel a Bosznia a magyar imperium érdekkörébe esett, és ezért fogadta Gerardus Odonis miniszter generálist 1339-ben Visegrádon. Mivel a helyi adottságok nem tették lehetővé a szokásos konventuális életet, már az obszerváns reform előtt 2 évtizeddel úgy éltek a bosnyák vikária tagjai, hogy később minden nehézség nélkül be lehetett vezetni az obszerváns szokásokat. (Innét ered az a magyar rendi krónikában is fellelhető hiedelem, hogy a bosnyák misszió testvéreitől ered az obszervancia.) A Boszniában uralkodó bizonytalan viszonyok miatt szükséges volt, hogy a missziósoknak, legyen egy szilárd bázisuk, ahová szükség esetén vissza tudnak vonulni. Így jött létre az első kolostoruk Magyarországon, Diakováron, és ezt követte a többi, főként miután Vlajkó havasalföldi vajda 1369-ben elfoglalta Észak-Bulgáriát, és az eddig itt tevékenykedő missziósok a dél- magyarországi ortodoxok között láttak munkához. A cseri barátok, ahogyan ekkor nevezték őket, egyre beljebb kerültek az országba. Térítő tevékenységet folytattak a délvidéki husziták között is, és mint lelkipásztorok, jöttek a török nyomás elől északra, a Magyar királyság területére húzódó délszláv lakossággal. Mindezt még a bosnyák vikária keretében tették. Ez végül is már oly nagy területet ölelt fel, és olyan nagy arányúvá vált benne a magyar elem, hogy 1448-ban a magyarországi részeket önállósították, Bácsai, vagy Kenyeres Fábián vezetésével. Ekkor már annyi helyen megtelepedtek, és annyira ismertté vált életük, hogy a régi magyar provincia számára kellemetlen összehasonlítgatásra adtak alkalmat, és a konventuális irányzathoz tartozó testvérek körül hirtelen megváltozott a légkör. Hiszen például a ténylegesen megtartott szegénységi fogadalom révén közel kerültek az egyszerűbb néprétegekhez, maguk is gyakran a mezővárosi polgárság köréből kikerülve, és így hatékonyan tudtak közreműködni pl. keresztes hadak toborzásában is. Ez a segítség pedig igen csak jól jött az ország védelmét szem előtt tartó uralkodóknak, és éppen ennek köszönhetően szoros kapcsolat alakult ki a Hunyadi- ház és az obszervánsok között. Számos testvér vett részt már Zsigmond király török ellenes harcaiban, többen elestek a várnai csatában is, de a legismertebb tettük Kapisztrán Szent János vezetésével, az 1456-os nándorfehérvári győzelemmel végződő keresztes had toborzása volt.

Kapisztrán Szent János ivóedénye (XIV. sz)

Mindezek fényében érthető, miért érintette a konventuális régi magyar provinciát, az obszervánsok megjelenése. Az elégedetlenség azonban nem állt meg a szóbeli kritikánál. Először 1444-ben, aztán még két ütemben, arra kötelezik őket, hogy legfontosabb kolostoraikat (köztük a budait, a pestit és az esztergomit) adják át az obszervánsoknak. Ez válaszút elé állította a konventuálisokat: vagy kiszorulnak az országból, vagy ők is az obszerváns reformok szerint élnek. Végül is Igali Fábián provinciális 1454-ben kiadta a rendtartomány megreformálását célul kitűző szabályzat gyűjteményét, és hosszú provinciálisságának köszönhetően érvényre is juttatta azt. Így megszilárdítva a fegyelmet, helyre állt a provincia tekintélye is, úgyhogy a század vége felé már új kolostorokat alapítottak is. Segösdi Lukács provinciális pedig elérte, hogy 1517-ben a régi magyar rendtartomány is az obszerváns famíliába tartozzék. Ezzel az a sajátságos állapot jött létre, hogy két obszerváns rendtartomány létezett az országban, de ezek földrajzilag nem különültek el egymástól, hanem területeik egymáséba ékelődtek. Végül, hogy a két rendtartományt meglehessen különböztetni, az 1523-as burgosi nagykáptalanon mennyei pártfogójukról nevezték el. Ekkortól fogva a régi magyar (egykor konventuális) rendtartományt Szűz Máriáról elnevezett rendtartományként (mariánusok), a bosnyák vikáriátusból kivált eredeti obszerváns provinciát pedig a Legszentebb Üdvözítőről elnevezett rendtartományként (szalvatoriánusok) említik. Egy ebből az évből származó kimutatás szerint a szalvatoriánus provinciának 70 kolostorban 1472 tagja volt, míg a mariánusok 30 kolostorban hozzávetőlegesen feleannyian voltak.

A szerzetesi élet megszilárdításáért tett erőfeszítések hatékonynak bizonyultak, igen jelentős személyiségeket hoztak napfényre, sok remekművet teremtettek a szellemi élet és a képzőművészet terén is, de rendkívül jelentős társadalmi hatással is bírtak. Ugyanakkor a később bekövetkező események gyökerei is ide nyúlnak vissza. Elsőként azt említjük meg, hogy Igali Fábián nem csak szabályokat hozott, hanem fel akarta eleveníteni a rendalapító alakját is, hogy a testvérek előtt vonzó példaként álljon, és benső késztetést érezzenek mindhűségesebb követésére. Ezért állított össze egy legenda gyűjteményt is, mely 1504-ben Velencében nyomtatásban is megjelent. A kötetet joggal tartjuk a magyar provincia saját hagyományokon alapuló gyűjteményének ún. provinciai könyvének. Szalkai Balázs, a bosnyák vikáriátus első magyar származású vezetője krónikaírásba kezdett. melyet később többen folytattak és amit ma obszerváns krónika néven ismerünk.

Temesvári Pelbárt

A XV-XVI. század fordulóján él és dolgozik a magyar skolasztika legismertebb alakja: Temesvári Pelbárt (+1504), akinek prédikációs gyűjteményei 1526-ig 90 kiadást értek meg külföldön. Ezzel mindmáig ő az a magyar író, akinek műveit legtöbbször adták ki külföldön. Pelbárt zsoltármagyarázatait Laskai Osvát fejezte be, de önálló prédikációs gyűjteménye szintén sokszor megjelent, ugyancsak külföldön. Ebben az időben az obszerváns, később szalvatoriánus provinciának Esztergomban és Budán működött rendi teológiai főiskolája, ahol 3-3 lektor tanított. Ekkor élt Vásárhelyi András is, az Angyaloknak nagyságos asszonya kezdetű népénekünk szerzője és nagy hírre tett szert Pécsváradi Gábor provinciális szentföldi utazásának emlékirata is. Magyar nyelvű kódexeink a XVI. század 10-es éveitől kezdve jelennek meg. A ferences eredetűek szám szerint felül múlnak minden más szerzői csoportot együttvéve. Ugyancsak ferences könyvben maradt fenn a Magyarországon ismert legrégebbi orgonamű kottája tabulatúrás lejegyzésben. Az obszervánsok híresebb kolostor templomai a hazai késő gótikus építészet gyöngyszemei (Szeged, Kolozsvár, Nyírbátor). Nyírbátor stallumai pedig a reneszánsz művészet kiemelkedő emlékei.

A nyírbátori ferences templom

Ami az obszervancia társadalmi hatását illeti, két területen egyedülálló a magyar szerzetesség történetében: mégpedig a Dózsa- féle parasztháborúban és a reformációban. Már a keresztes hadjárat összeprédikálásával is az obszervánsokat bízta meg Bakócz Tamás esztergomi érsek, de a hadjárát parasztháborúvá való átalakulásában döntő szerepet játszó mezővárosi polgárság igényeit, egyház- és társadalomkritikáját is, a közülük származó obszerváns ferencesek fogalmazták meg. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a parasztháború kegyetlenségeiben megcsömörlött egyik nemesi alvezér Tomori Pál, szintén az obszerváns/cseri barátok esztergomi kolostorába vonult vissza, és innét szólították a kalocsai érseki székbe.) Az imént említett szerepvállalás miatt nem volt vallási ideológiai háttere a parasztháborúnak, de annak teljes elfojtása a szalvatoriánus rendtartományban komoly lázongásokhoz vezetett. A cseri barátok éles társadalomkritikája már Temesvári Pelbárt prédikációiban is feltűnt, és a későbbiekben sem csökkent. Ez magyararázza nemcsak a parasztháborúban való részvételüket, hanem a későbbiekben a rendet már-már a pusztulás szélére sodró hitújításba történt bekapcsolódásuk is. A renden belüli közszellemre jellemző, hogy a templomok nagy értékű ékességeit már a századfordulótól kezdve nem használták, elzárva tartották, vagy visszajutatták az alapító vagy jótevő családoknak. Ennek lehetett olyan hatása, hogy alapító vagy jótevő családok ugyanezt követelték más rendek, vagy templomok esetében is, hiszen tudjuk, a hitújításhoz való csatlakozás gyakori, de ki nem mondott indoka volt az egyházi vagyon megszerzésének lehetősége. De ismert tény az is, hogy a hazai reformáció első generációjának vezető alakjai Szkárosi Horváth András, Sztárai Mihály, Kopácsi István és Siklósi Mihály mind obszerváns ferencesek voltak.

3.A török dúlás. Élet a szétdarabolt országban

A XVI. század első két évtizede még a virágzás képét mutatja, de nem kell hozzá száz év, és mindkét provinciának csak 2-3 háza marad. E pusztulás okai a török uralom állandósulása, és a hitújítás elhatalmasodása.

A mohácsi csatát követően a törökök kíméletlen következetességgel folytatták az ország elfoglalását. A hadak útjába eső területeken pedig feldúlták a kolostorokat, elűzték, vagy megölték a szerzeteseket. A zavaros közállapotokat természetesen mások is kihasználták. 1526 és 63 között a gyöngyösi nekrológium több mint száz szalvatoriánus vértanú haláláról tudósít. Jellemző, hogy ennek a provinciának a töröktől megszállt területeken két házában is folyamatos volt a ferences jelenlét, mégpedig Gyöngyösön és Szegeden, kisebb megszakításokkal pedig Szécsényben, sőt az 1640-es években még Kecskemétre is visszatelepültek. Ezekbe a kolostorokba menekítették sok elpusztult rendház értékeit, könyveit. Így alakult ki a gazdag gyöngyösi és szegedi könyvtár. Ezek a kolostorok voltak a hódoltsági területeken a katolikus hitélet központjai, és az innét kirajzó ferencesek több száz falu lelki gondozását végezték. (1675-ben pl. a gyöngyösiek 300 községét!) Gyakran ferencesek voltak a hódoltság alá eső területek püspökségeinek helynökei is. De nemcsak lelki gondozást végeztek, hanem gyakran testi orvoslást is, füves kerteket és gyógyszertárakat tartva fenn kolostoraikban, melyekről már a XV. századból való és később is mindig frissített Herbáriumok tanúskodnak. A szegedi kolostor egyik feljegyzése, ami szerint a paprikát a váltóláz kezelésére használták, terelte Szentgyörgyi Albert figyelmét is a paprikára és a benne lévő C vitaminra. Érdekes tendencia volt továbbá az is, hogy a török pusztítás nyomán az ország bensejébe áramló délszláv lakosságot követték papjaik is, katolikusok esetében a ferencesek. Ez a már török alattvaló bosnyák ferencesek újbóli megjelenését eredményezte az országban, akik szabadon jártak-keltek. (Nem voltak kém gyanúsak.) Tőlük is tanulva kértek pl. a gyöngyösi testvérek oltalomleveleket, ún. fermánokat az egri és a budai basától, a kassai főkapitánytól és az erdélyi fejedelemtől, hogy mikor melyikre van szükségük, azt használhassák szabad mozgásuk érdekében. Számtalan veszéllyel fenyegető, nehéz élet volt ez.

Nem volt sokkal könnyebb a helyzet a királyi Magyarországon sem, mert a hitújítás miatt itt is napirenden volt a kolostorok kirablása, elfoglalása, lakóinak elűzése vagy legyilkolása. A "cuius regio eius religio" gyakorlata sok helyütt nem kívánatos személyekké tette őket. 1605-ben a mariánusoknak már csak a pozsonyi, soproni és varasdi házuk volt meg, de ezeket is fenyegette Bocskai.

A csíksomlyói kegyszobor

Erdélyben, a vallási türelmére büszke fejedelemségben is sokat szenvedtek a ferencesek. Czibak Imre és Fráter György halála után a mariánusoknak végleg el kellett hagyni a Tündérkertet, a szalvatoriánusoknak pedig csak a Csíksomlyói házuk maradt meg, de ezt is elfoglalással fenyegette János Zsigmond. A csíki katolikusok végül is megállították a reformációt fegyverrel rájuk kényszeríteni akaró csapatokat 1571-ben, s ennek emléke a csíksomlyói pünkösdi búcsú, amely mára már szinte közös nemzeti ünnepe erdélyi katolikusnak és protestánsnak egyaránt.

A XVII. század minden borzalmát leszámítva a mélypont utáni újrakezdés százada. Egyrészt Pázmány Péter, az esztergomi érsekek és a katolikus főurak támogatásának köszönhetően emelkedni kezdett a ferences kolostorok és a szerzetesek száma, akiknek fontos feladatuk volt a rekatolizáció során tízezrével a katolikus egyházba visszakerülő jobbágyok lelki ellátása. Másrészt nem csak támogatták a rendet, hanem pl. a mariánus provinciába több előkelő személy is belépett, aki aztán hathatósan tudta képviselni a rendtartomány ügyeit magasabb körökben is, úgyhogy a mariánusok kolostorainak száma 1640-ben már elérte a húszat, a szalvatoriánusoké pedig a század végére a huszonötöt. Eközben nemcsak számbelileg gyarapodtak, hanem 1629-ben a szalvatoriánusok, 1659-ben pedig a mariánusok csatlakoztak az ún. szigorúbb obszervanciához. Ennek jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, a bizonytalan és szerzetes-ellenes légkörben a testvérek szántóföldet műveltek, állatokat tartottak, de a reform értelmében ezekről le kellett mondaniuk.

Ugyancsak előremutató lépés volt, hogy bár nem könnyen, de rendezni tudták a két provincia határát is. Mint már említettük, a történelmi fejlődés következtében a 2 rendtartomány kolostorai egymás közé ékelődve helyezkedtek el. A török kiűzése után még bonyolította a helyzetet, hogy a régi magyar provincia obszervánsoknak átadott házaira mindkét fél igényt tartott. Ezt a vitát rendezte az ún.: "Decretum Lazarianum" mely Antonio Lazari atyának azt a döntését tartalmazta, hogy a Szakolca-Nyitra-Vác vonaltól délre eső területek rendházai a mariánusoké, az északra és keletre esők a szalvatoriánusoké. Voltak azonban ebben a században más területi-szervezeti változások is. A mariánus rendtartomány horvátországi, szlavóniai és dél-dunántúli házaiból 1655-ben kusztódia, 1661-ben pedig provinciaként Szent László király oltalma alatt létrejött a horvát rendtartomány (ladiszlaiták). Említettük azt is, hogy a bosnyák ferencesek Magyarországra betelepülő népükkel együtt ismét észak felé terjeszkedtek. S noha a Decretum Lazarianum megtiltotta nekik, hogy a Drávától északra is legyen házuk, délszlávok lévén, jó összeköttetésük volt a haditanáccsal és a birodalom vezető katonai köreivel, (vö.: a pozsegai guardián Ibrahimovics Lukács, akit csak így emlegettek: "Lukács atya, a sólyom" szolgálatai a felszabadító háborúk során) és így el tudták érni, hogy a század végén már 14 rendházuk volt a Drávától északra, Boszniában pedig csak 3. Ezzel a bosnyák provincia számottevő tényezője lett a magyarországi katolikus életnek, és a XVIII. század folyamán a Drávától északra eső házaiból alakult meg a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartomány (kapisztránusok). Ugyancsak ebben a században önállósult az erdélyi ferencesség is, mely 1640-ben Szent István király neve alatt önálló kusztódiává lett, és lassan terjeszkedésnek indult a székely földön, majd a következő században Erdély többi részén is. Jeles iskola működött Somlyón már 1590 előtt, mely híres gimnáziummá lett.

Kájoni János

A században kezdődik meg a rendi studium generálék fölállítása is. Így a mariánusok 1639-től Nagyszombatban, a szalvatoriánusok 1688-tól Kassán, a ladiszlaiták 1670-től Zágrábban, a stefaniták pedig Csíksomlyón 1671-től kezdik meg a növendékek rendszeres teológiai képzését. Az itt folyó képzés magával hozza a könyvnyomtatás fellendülését is, ami még inkább kiteljesedik a következő században. Ebben az időben tevékenykedik a század híres polihisztor ferencese Kájoni János is, akinek Cantionale Catolicuma korszakos jelentőségű.

4. A szerzetesi élet megújulása és virágzása a XVIII században; új provinciák; iskolák

Ezek a keretek némileg módosultak a XVIII. század folyamán, mégpedig a megerősödés irányábamutatva. Ugyanis 1729-ben az erdélyi kusztódia lett önálló provincia,1747-ben pedig a bosnyák provincia magyarországi házaiból alakították ki a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett provinciát. érdekes színfolt volt a bolgár ferences provincia Erdélybe, ill. Magyarországra történő behúzódása is. A korszakra, ahogy az ország egészének életére is, a békés gyarapodás volt jellemző. Ezt majd csak Mária Terézia numerus clausus rendelete és II. József feloszlató rendelete szakasztja félbe, bár akkor sem olyan élesen, mint esetleg más rendek életében.

A század folyamán minden rendtartomány sok új kolostorral gyarapodott, főként a század első felében. Köszönhették ezt annak is, hogy mivel a népsűrűség elég alacsony volt, könnyebb volt egy-egy kb. 50 km sugarú körben egy-egy ferences kolostort építeni, hogy innét lássák el a környék katolikus lakosságát, mint minden egyes településen plébániát emelni. Amikor azonban kellőképpen megerősödik a lakosság, a püspökök és az uralkodó plébániák alapítását sürgetik. Így érthetők meg az előbb említett rendeletek is. Természetesen az arisztokrácia köreiben is végeztek lelkipásztori feladatokat. Sok főúri családnak ferencesek voltak az udvari papjai, de meg említhetjük Bárkányi Jánost is, aki II. Rákóczi Ferenc nevelője volt.

A kor szerzetesi életét egyértelműen a barokk jámborság határozta meg. Ennek megfelelően alakul a kolostorok benső fegyelme, áhítatgyakorlata, irodalmuk és berendezésük. A korszakból már elég sok emlék maradt fenn, amiből jól megismerhető az akkori szerzetesi élet és számos példaadó életű testvérről van tudomásunk mindegyik provinciában.

Barokk kori ferences társulat képviselőinek ábrázolása a budapesti Szent Ferenc sebei templomban

A magyar ferencesség tevékenysége igen változatos képet mutat a században. Legjellemzőbb ezek közül a lelkipásztori munka. Említettük már, hogy a török korban milyen nagy terület lelki ellátását végezte pl. a gyöngyösi kolostor, de pl.1733-ban a kapisztránus testvérek Magyarországon 27, Szlavóniában 41 plébániát vezettek, amelyekhez még 120 egyéb istentiszteleti hely is tartozott. Mikor ezek száma jelentősen csökkent, a testvérek ismét saját templomaik életének elevenebbé tételére fordíthatták figyelmüket. A ferences kolostorok hatósugarában gazdag és sokszínű társulati, egyesületi élet bontakozott ki. A ferences világi rend mellett nem ritkán 4 -6 társulat is működött egy-egy templom közösségében. E társulatok nemcsak külső csillogást, pompát stb. jelentettek, hanem az intenzívebb keresztény élet színhelyei is voltak, melyeknek gyakran volt szociális jellege is.

De hogy a ferencesek valóban atyjai voltak a rájuk bízottaknak és barátai a népnek, szépen példázza ezt az is, hogy sok helyütt pestisjárványok idején a ferencesek vállalták a járványban halálosan megbetegedett emberek testi- lelki gondozását. Így volt ez pl.: Gyöngyösön is, ahol 1709-ben P. Lázár Norbert és Szabó Lajos kiköltözve a kolostorból, és a betegek ápolására magukkal víve Pápai Didák és Erdélyi Dániel testvéreket, vállalták a betegek ellátását. Példájukra egy éven belül 13 pap 7 teológus és 5 testvér vállalta a betegek ápolását és vált a szeretet vértanújává. (P. Lázár Norbert életének ez nem volt váratlan epizódja, mert 1687-ben a törökök fogságában lévő P. Móra Athanásius gyöngyösi házfőnöke helyett megy az egri börtönbe, és csak Eger visszafoglalásakor szabadul ki.)Több helyen tartottak fenn továbbra is patikát, de voltak olyan testvérek, chirurgusok és patikáriusok, akik a missziókat tartó papokkal együtt járták a vidéket, és gyógyítottak.(pl.: Zakariás, Somogyi Jácint, Szumtamer Názár testvérek, stb.)

Ugyancsak a lelki élet elmélyítését segítették a barokk korban virágzó zarándoklatok. Számos nevezetes búcsújáró helyet gondoztak ugyanis a ferencesek, mint pl. Andocsot, Máriaradnát, Mátraverebély-Szentkutat, Szegedet, Máriagyüdöt és Csíksomlyót, és akkor a kisebbeket és a kapucinusok kezelésében lévőket még nem is említettük.

Telek József prédikációskönyvének címlapja

Lelkipásztori tevékenységük elválaszthatatlan része volt az igehirdetés, és mivel erre bőségesen volt lehetőségük a század igazán nem szűkölködik hírneves ferences szónokokban. A legjelentősebb: Telek József (+1773), aki Tizenkét csillagú korona c. 2 kötetes prédikációgyűjteménye közel másfélezer oldal terjedelemben, ízes magyarságával a korszak legkiemelkedőbb ilyen alkotásai közé tartozik. De említhetnénk Kosztolány Sándort vagy Kósa Benedeket is. Meg kell említenünk azt is, hogy sok városban a ferencesek közül kerültek ki az országban élő különböző nemzetiségek szónokai is (pl.: Esztergomban a magyar mellett német és szlovák nyelvű szónokok is működtek). Ugyancsak a kor lelki igényeit elégítették ki a különböző imakönyvek és aszketikus kiadványok, melyek, ha nem is voltak korszakalkotók, - gyakran egy-egy híresebb művet fordítottak le, - nagy számban jelentek meg, és jól tükrözték a barokk kor lelkületét. Kiemelkedő irodalmi tevékenységet folytattak a korban, a mariánus Kósa Jenő, a szalvatoriánus Kropff Ádám, a kapisztránus Pavics Imre, Pavissevich József. Ők egyébként a XVIII. századi Provinciatörténet írásnak is kiemelkedő alakjai, csakúgy, mint Friedrich Urbán, Blahó Vince, Nagy András.

Ugyancsak fontos szerepük volt a ferenceseknek a magyarnyelvű templomi népéneklés barokk kori gyakorlatának kifejlődésében, hiszen a szélesebb néprétegek annak idején műzenével csak templomokban találkozhattak, a leglátogatottabb templomok pedig a ferencesek kezén voltak. A gregorián és az új zenei irányzatok szintézisét kereső kísérletek tanúja a sok XVII-XVIII. századi ferences kézirat és kántorkönyv, melyek zenei oktatáson első tanúi is. A harmonizálási kísérleteken túl több mint egy tucat ferences zeneszerzőt is ismerünk a századból, közülük kiemelkedőbbek Dittelbach Gaudentius, Rakoványi Teodóz, Raskovszky Panteleon, Edmund Pascha.

A Szeged-alsóvárosi ferences templom főoltára és Szent Jeromost ábrázoló szobra.

Ebben az időben nagy építész és művész egyéniségeket nem nagyon találunk a ferencesek között, mégis szinte minden kolostorból ismerünk egy-egy tehetségesebb asztalos, szobrász, vagy festő testvért, aki alkotásaival, ha eltérő színvonalon is de hozzájárult egy-egy kolostor, vagy templom berendezéséhez.(pl.: Gráf Antal Szegeden, Spigel Márton Szécsényben, Szkurszki Gergely Gyöngyösön stb.)

A közhiedelemmel ellentétben a XVII-XVIII. században sok iskolát tart fenn a rend. Mivel nem mindig egyértelmű, hogy a század folyamán mit nevezhetünk gimnáziumnak, ezért a rend nyilvános középfokú oktatási intézmények számát a XVII. században minimum kettőre, a XVIII. században pedig a legszigorúbban nézve is tizenhatra - tizennyolcra tehetjük. Közülük hatot a jezsuita rend feloszlatása után vettünk át. (Ebbe nem számítottuk bele a 6 minorita gimnáziumot, és a rendi utánpótlás képzését szolgáló, nem nyilvános studium generalékat.) Így elmondhatjuk, hogy a XVIII. század második felében a magyarországi középiskolák kb. 10%-át vezették a ferencesek, 40-50 tanárral, és mintegy 2200 diákot tanítva az összes ferences középiskolában. (Közülük nem egynek 3-400 diákja is volt.)

5. A jozefinizmus és a XIX. század

A magyar ferencesség történetében a XVIII. század II. József trónra lépéséig tart. Noha a szerzetes rendeket feloszlató rendeletei a ferenceseket csak enyhe mértékben érintették, hatásával hosszabb távon kell számolnunk, amit majd csak a XIX. század végi reform próbál megszűntetni. A rendeletek természetesen csak a dolog egyik oldalát jelentik. Általában a közgondolkodás változott meg. Már említettük, hogy nem volt annyira szükség a ferencesekre a lelkipásztori munkában, és erre szívesen hivatkoztak mind a püspökök, mind az uralkodók. A felvilágosodott törekvéseknek természetesen útját állták a - még az egyházon belül is autonómiát élvező - szerzetesrendek. Tagadhatatlan az is, hogy erejét veszítette, és bizonyos mértékben kiüresedett a barokk jámborság is, és a ferencesek is koruk gyermekei voltak, amit a kapisztránus Martinovics Ignác esete is mutat.

A II. József által eltulajdonított Batthyány-téri Szent Ferenc sebei templom belső tere

II. József noha nem oszlatta fel, mindenesetre szűkítette a ferencesek mozgásterét is. A reformáció óta először történt meg kolostorok elvétele. A mariánusok elveszítették 7, a szalvatoriánusok 5 kolostorukat, ladiszlaiták házainak száma is 19-ről 15-re csökkent. A stefaniták és a kapisztránusok aránylag simábban megúszták. (A kapisztránusok ekkor kerülnek a mai Batthyány térről a mai Margit körútra.) A század folyamán a kapisztránusokhoz 1825-ben 4 alsóausztriai kolostort, 1851-ben pedig a régi bolgár provinciával való egyesülés eredményeként 8 erdélyi és havasalföldi kolostort csatolnak, melyek nagy részétől hamarosan megszabadulnak.

A területi veszteség tehát nem olyan mérvű, hogy lényegesen befolyásolta volna az életet. E tekintetben súlyosabbak voltak azok a rendeletek, amelyek beleavatkoztak a kolostori életbe. Először is megtiltották a római egyetemes főnökkel való kapcsolattartást, és fegyelmi kérdésekben a megyéspüspököknek rendelték őket alá. Beleszólt a rendi hivatalok betöltésének módjába, szűkített az elöljárók jogkörét, akikkel szemben a püspökhöz lehetett fellebbezni. De talán a legsúlyosabb következményekkel az járt, hogy a novíciátusokat és rendi studiumokat bezárták, és a növendékeknek teológiai tanulmányaikat az ún. központi szemináriumokban kellett végezniük, ahol a császártól kinevezett, felvilágosodott szellemű tanárok oktattak. Ezek nem egyszer tették gúny tárgyává a szerzetesi életet. Így érthető, hogy a növendékek egy része, nem igazán ismerve a szerzetesi életet, tanulmányai befejeztével nem tért vissza szerzetesi közösségébe. A szerzetesi ruházat megváltoztatása ezek után talán a legkevesebb volt.

A Mátraverebély-szentkúti kegyszobor

Érzékenyen érintette a rendet az is, hogy II. József feloszlatta a vallásos egyesületeket, melyeknek pozitív szerepéről már volt szó, és vagyonukat lefoglalta. Ugyanígy megtiltotta a zarándoklást is, vagy legalábbis erősen korlátozta. Érdekesen játszották ki a mátraverebélyiek ezt a rendeletet, mert fürdőt építettek Szentkúton és így tovább folyhatott a zarándoklás, gyógykezelés címen, noha Szentkút vize olyan hideg volt, hogy azt előbb meg kellett melegíteni, hogy abban fürödni lehessen.

Mindezek hatására, noha a külső keretek megmaradtak, lassan átalakult a rend. Az aszketikus vonások helyett inkább a nyárspolgári életforma uralkodott el, ami leginkább a szegénység területén volt tetten érhető. Egyre inkább belemerültek a környező világba, a klauzúra teljesen értelmét veszítette. A gimnáziumi tanítás is inkább kárára volt ekkor a rendnek, mint hasznára, mert a középiskolai tanárok állami fizetést kapván óhatatlanul nagyobb önállóságra tehettek szert.

Egyébként az 1840-es években, a minorita gimnáziumokat is beleszámolva 26 gimnáziumot vezettek a ferencesek, akik közül pl. Albach Szaniszló, Gegő Nicefor stb. még tankönyveket is írtak. A ferences oktatási intézmények számának csökkenése a század második felében következett be, mivel a rend nem rendelkezhetett az iskolák fenntartásához szükséges célbirtokkal, sem más forrással, anyagi nehézségekbe ütközött a rendtagok egyetemi képzése, és a gimnáziumok 6 ill.8 osztályossá bővítése. Más választás nem lévén végül is 1903-ra feladták valamennyit.

Mégis méltatlanul feledkeznénk meg sok kiváló ferencesről, aki az adott korban a körülményekhez képest kiemelkedően teljesítette feladatát. A teljesség igénye nélkül említsünk csak meg néhányat közülük. A mariána provincia egyik legkiemelkedőbb tagja, a reformkor híres szónoka, a földrajz tudós és botanikus Albach Szaniszló, akit Gemelli a magyar Lacordaire-ként emleget; vagy Dank Agáp, aki mint házfőnök a pesti kolostor kriptájába temette el gr. Batthyány Lajost, az első magyar miniszter elnököt, de ő volt a magyar nyelvű népmissziók kezdeményezője is 1853-ban.

A "jozefinista", reverendaszerű ferences habitus

Nem említettük, de a ferencesek mindvégig az 1848/49-as szabadságharc mellett álltak, és közülük többen tevőlegesen is bekapcsolódtak akár a politikai életbe, akár a harcokba, mint katona lelkészek.(P. Erdős Aurél, Haraszti Jakab, és Erdős Apollinár, akik a gyöngyösi teológiáról álltak be a felkelők közé, vagy a később kivégzett Gasparics Kilit.) A pesti ferences rendház sok tekintetben a szellemi élet központja volt, gondoljunk csak Liszt Ferenc kötődésére. A században jelesebb történetírók voltak Farkas Szerafim, Balázsovits Odorik, Nyűrő Zsigmond. A szalvatoriánusok közül kiemelkedik Pap Melchizedek és Karcsu Arzén, akik nemcsak az MTA tagjai voltak, hanem Arzén atya i ismert lelki író is. Úgymint Farkas Bernardin, Szegedi Kilit, Kudelka Gellért, vagy a kiváló matematikus Szentesi Gergely. A stefaniták közül ki kell emelnünk Varga Kelemen magisztert, a szigorú életet élő Dávid Antalt és Boga Konstantint. Jellemző, hogy Csíksomlyón 1857-ben tanító- és kántorképző intézetet hoztak létre a ferencesek, mely a kiváló orgonista, ének- és zenetanár, P. Simon Jukundián vezetésével működött első 25 évében, és 1903-ig több mint 500 tanítót és kántort képzett. A kapisztránusok közül már említettük Pavich Imrét, aki sok dokumentummal gazdagította budai levéltárunkat, és Pávicsevich Józsefet. Jakosity József nevéhez fűződik a budai kolostor felállítása, mely a reformkor elején a maga 8000 kötetével a magánkönyvtárak között a legnagyobb volt Budán. Katancsich Péter hatása meghatározó volt a horvát irodalmi nyelv és helyesírás kialakulásában, aki a Szentírást bosnyák dialektusban fordította horvát nyelvre 1809-ben. De e század szülötte a híres történész, Fermendzsin Özséb is.

6. Mariána Provincia a XX. században

A mariana provinciát az I. Világháborút követő történelmi változások újra súlyosan érintették. Elveszítette felvidéki magyar és szlovák rendtagjait, mind a három nevelő központját: noviciátusát, szeráfi kollégiumát és teológiáját. Nem kisebb veszteségnek számít a rendtartomány pozsonyi központi levéltárának elvesztése. Ennek ellenére a talpra állás biztos úton haladt. 1931-ben megnyitotta Esztergomban a Szent Antal Kollégiumot és Gimnáziumot, amely kifejlődve az ország katolikus gimnáziumai között az élvonalba kerül. Új teológiát épített Szombathelyen és noviciátusát is sikerült megfelelően berendezni Bucsuszentlászlón. A hivatások sem maradtak el: a II. világháború után a tartományi névtár szerint 1948-ban a rendtartománynak 272 tagja volt, ebből 137 volt pap, 34 klerikus, 101 dolgozó testvér. A rendtagok 17 rendházban élték az evangéliumi életet Szent Ferenc regulája szerint (Budapest, Székesfehérvár, Szombathely, Pápa, Veszprém, Sümeg, Bucsuszentlászló, Nagykanizsa, Esztergom, Andocs, Felsősegesd, Nagyatád, Zalaegerszeg, Kapuvár, Káptalanfüred, Kiskanizsa, Pestszentlőrinc).


1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács rendelete megvonta a magyarországi szerzetesektől a működési engedélyt. A későbbi megegyezés szerint az új politikai hatalom a rend tagjaira bízta két engedélyezett katolikus gimnázium vezetését. Egyiket Esztergomban - amely már működött -, a másikat Szentendrén, amelyet szinte a semmiből kellett létrehozni. Az első tanári és nevelői karban mindkét tartomány tagjait megtaláljuk. Az egyházi/vallási ügyekben felelős kormányzati szerv, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH), hivatkozva az Elnöki Tanács 1950. szeptember 7-i döntésére, sem a Mariana, sem a Kapisztrana Rendtartományt nem nevezte többé nevükön és nem idézte nevükön leirataiban. A ferencesekre bízott két katolikus gimnázium nevelői karának biztosítására "új rendi egységet" állított fel: Szent Ferenc Rendjének Magyarországi Rendtartománya elnevezéssel. Így idézi e kor két hivatalos magyar egyházi kiadványa is, az 1982-ben publikált Esztergomi Schematizmus és 1984-ben Lékai László esztergomi bíboros érsek előszavával megjelent Magyar Katolikus Almanach, megadván hivatalos latin nevét is: Provincia Fratrum Minorum in Hungaria. Az engedélyezett rendházak névsorában csak azok nevei szerepelhettek, akiknek az ÁEH működési engedélyt adott. Az utánpótlás biztosítására előbb évenként csak kettő novíciust engedélyezett, később a bencés és a piarista rendtagokhoz hasonlóan, a hivatásukra készülő klerikusok számát globálisan állapította meg. A működési engedélyt az ÁEH bármikor visszavonhatta, s akkor a tartományfőnök köteles volt a "büntetett" rendtárstól megválni. A működési engedéllyel rendelkező rendtagok is csak az ÁEH engedélyével választhatták meg a tartományfőnököt. Róma természetesen a két rendtartomány eltörlését és szigorú állami felügyelet alá való helyezését nem fogadta el, ezért a hivatalos rendi statisztikákban (Acta Ordinis) és a Vatikáni Szerzetesi Kongregáció kimutatásaiban a két rendtartomány neve továbbra is szerepelt 39 éven át, szigorú következetességgel. A kommunizmus bukása után az 1950-es tiltó rendeletet 1989. aug. 30-án az akkori Németh-kormány visszavonta. A mariana rendtartomány újra megkezdte működését. Az újjáépítés megkezdődött, bár világos, hogy 40 esztendő pusztítását rövid idő alatt helyrehozni nem lehet. De tudjuk a Bibliából: "A megnyesett fa mindig kizöldül."

7. Kapisztrán Provincia a XX. században

A jozefinizmus szellemétől már korábban szabadulni akart a magyar egyház, de nem sok sikerrel. Ilyen próbálkozás volt, a Rudnay prímás által 1822-ben Pozsonyban megtartott nemzeti zsinat, ami ugyan tárgyalta a szerzetesek elvilágiasodott életét, de határozatait nem valósították meg. A következő kísérlet Szcitovszky prímás vizitációja volt, aki az 1850-es években szinte valamennyi kolostorunkat végig látogatta, és 1857-ben rendelkezéseket is adott ki, de a szellem maradt a régi, amint ez kiderül a reform szükségéről szóló vitákban. A század nyolcvanas és kilencvenes éveiben már az erdélyi és a mariánus provinciában is felvetődik a reform szükségessége. 1884-ben P. Csiszér Elek és társai a mikházi kolostort kapják meg, hogy ott a rend eredeti előírásainak megfelelően élhessenek, míg a mariánusoknál P. Ozorai Izidor kezd 1888-ban Malackán az eredeti szabályoknak megfelelő életet.

P. Tamás Alajos provinciális

Az igazi reformot azonban csak központi segítséggel lehetett végrehajtani. Erre alkalmat XIII. Leó pápának a rend különböző irányzatait egyesíteni szándékozó törekvése adott, amit az 1897-ben kiadott Felicitate quadam bulla jelentett be. Mivel Magyarországon nem voltak az obszervánsokon belül különböző famíliák, nálunk a reform a jozefinizmus következményeinek felszámolására irányult, ami az új konstitúciók bevezetésével vette kezdetét. A reform bevezetésével a fiatal kapisztránus tartományfőnököt, Tamás Alajost bízták meg, aki nagy tapintattal és bölcsességgel járt el. Jelentése alapján a rendi vezetőség 1900. június 3-án átrendezte a hazai ferencesség életterét, és ennek megfelelően a rend XX. századi története a század első évétől kezdve új keretek között zajlott.

Megszűnik a szalvatoriánus és a ladiszlaita provincia. A Dráván túli házakból kialakítják a Cirill és Metód provinciát Zágráb székhellyel. Az osztrák provinciához kerül Bécs, Maria Enzersdorf, Maria Lanzendorf és St.Pölten, az erdélyi provinciához pedig Alvinc, Déva és Körösbánya. A megmaradt 6 kapisztránus házhoz (Buda, Baja, Bács, Mohács, Dunaföldvár, Máriaradna) csatolnak 17 volt szalvatoriánus kolostort (Gyöngyös, Szeged, Kecskemét, Jászberény, Vác, Szabadka, Szolnok, Szécsény, Eger, Fülek, Rozsnyó, Eperjes, Bártfa, Alsósebes, Sztropkó, Kaplony, Nagyszőlős) és 4 ladiszlaita kolostort (Pécs, Siklós, Szigetvár, Máriagyűd). A mariánus provinciának 29 háza lett a reform után. A reform tartalmi része a jozefinizmus nyomán elvilágiasodott életmóddal való szakítás. Ezzel komoly létszámcsökkenés járt.

Ferences növendékek csoportképe a XX. század első évtizedéből

A trianoni békeszerződés nyomán a határon kívülre kerül: Szabadka, Bács (Zágrábhoz); Máriaradna, Kaplony, Szatmárnémeti (Erdélyhez). A mariana provincia 8 Duna feletti házából és Alsó­sebes, Bártfa, Eperjes, Fülek, Rozsnyó, Nagyszőlős kapisztránus rendházakból 1924-ben létrejön az új szalvatoriánus provincia Szlovákiában.

A két világháború között számos új alapítás (Hatvan 1931, Salgótarján 1932, Pasarét 1934, Csongrád 1936, Nyíregyháza 1938, Debrecen 1942 és 1943, Magyar Szentföld-Hűvös­völgy 1936) és jelentős létszámbeli növekedés ellensúlyozza a veszteségeket. 1925-ben 18 rendházban 180 rendtagot számlálunk, míg 1948-ban 27 rendházban már 339-et.

A két világháború között számos új alapítás (Hatvan 1931, Salgótarján 1932, Pasarét 1934, Csongrád 1936, Nyíregyháza 1938, Debrecen 1942 és 1943, Magyar Szentföld-Hűvös­völgy 1936) és jelentős létszámbeli növekedés ellensúlyozza a veszteségeket. 1925-ben 18 rendházban 180 rendtagot számlálunk, míg 1948-ban 27 rendházban már 339-et.

A kínai ferences misszió magyar elöljárójának úti beszámolója (1929)

1922-től küld a provincia testvéreket az Egyesült Államokba, a kivándorolt magyarok lelki gondozására. Megalakul a Kapisztrán Kusztódia, amelyet 1993-ban szüntet meg a Rend vezetősége. 1929-től az ötvenes évek elejéig működött a provincia kínai missziója.

1950 júniusában Magyarországon internálják a szerzeteseket: a déli és nyugati részről központi és északi fekvésű kolostorokba szállítják őket, férfi és női szerzeteseket vegyesen. Hatvanban a hívek papjaik védelmére körülvették a kolostort, a rendőrség sokakat elhurcolt közülük. Börtönbe került a kolostor 6 ferences lakója, 4 pap és 2 segítő testvér is. P. Kriszten Rafael házfőnök 1952. szeptember 5-én a börtönben meghalt.

Ekkor provinciánk 350 tagja 26 rendházban él: Budapesten 3 (Margit krt., Pasarét, Hűvösvölgy), Gyöngyös, Jászberény, Pécs, Szécsény, Baja, Eger, Szeged, Szolnok, Kecskemét, Dunaföldvár, Mohács, Siklós, Vác, Simontornya, Szigetvár, Máriagyűd, Mátraverebély-Szentkút, Hatvan, Salgótarján, Csongrád, Nyíregyháza, Debrecen I-II. A mariana provincia 280 tagja 17 rendházban lakik. 1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács 34. sz. törvényerejű rendelete megvonja a működési engedélyt a szerzetesrendektől.

A kommunizmus idején a nem-tanár rendtársak csak civil alkalmazottként maradhattak meg a rendi közösségben.

A provincia a bencésekkel, piaristákkal és az iskolanővérekkel együtt engedélyt kap arra, hogy 2 gimnáziumot működtessen, és ehhez 72 fős keretben rendi, közösségi életet folytathasson. A növendékek utánpótlása évi 2 főre lett korlátozva, provinciánk csak pap- és tanárjelölt növendékeket vehetett fel.

Az esztergomi ferences gimnázium tanárai és diákjai 1950-ben, akiket az 1950-es megállapodás aláírását követően két hét alatt kellett összeverbuválni.

Az 1929 óta működő esztergomi gimnáziumot és kollégiumot a Szűz Máriáról nevezett provincia tartotta fenn, de 1950-ben a bizonytalan helyzet miatt nem vállalták ezt a munkát, így a Kapisztrán provincia vette gondozásba az intézetet. Másik iskolaként provinciánk a kevéssel előtte felállított szentendrei egyházközségi gimnáziumot kapta meg. Mivel itt nem volt kolostor, a tanárok a Margit körúti rendházból jártak ki tanítani, amely rendi központként szintén megmaradt. A harmadik közösség pasareti rendházban élhetett tovább, itt laktak a tanárjelölt növendékek.

John Vovghn miniszter generális - aki a nyolcvanas évek elejétől rendszeresen látogatta és segítette a magyarországi ferenceseket - látogatása a pannonhalmi szociális otthonban élő rendtársainknál.

A hatvanas évektől kezdve lehetőség nyílt a két gimnázium bővítésére is, elsősorban a külföldi ferencesek segítsége révén. Különösen az esztergomi gimnáziumból jelentkeznek sokan papnak és szerzetesnek, a kollégiumi nevelésnek köszönhetően.

1989. augusztus 30-án visszavonják az 1950-es rendeletet, Magyarországon ismét teljesen szabaddá válik a szerzetesek működése. A három eddigi rendház és az iskolák mellett provinciánk új vállalkozásokba kezd, főleg a régi helyeken:

1989. augusztus 13-án az esztergomi főegyházmegye visszaadta a rendnek Mátraverebély-Szentkút búcsújáróhely templomát és a rendház egy részét.

1989. szeptember 3-án visszakaptuk a szécsényi kolostort és templomot. A kolostor épülete ekkor hét éve már üresen állt, mivel kiköltözött a benne működő kollégium. 1993-ban ide költözött a noviciátus.

Az Eucharisztia ünnepélyes visszavitele - 43 évnyi távollét után - a szécsényi noviciátus kápolnájába.

1989. október 4-én három testvérünk kezdte meg működését a kárpátaljai nagyszőlősön (Szovjetúnió). Az egyházközség egy kis házba fogadta be őket. A közösség még 10 másik helységben kezdett lelkipásztori munkát, ma 15 helyre járnak.

Kárpátaljai Nagyszőlős

A Szeged-alsóvárosi rendház újjáépítése

1989. szeptember 17-én visszakaptuk a szeged-alsóvárosi kolostort és templomot, miután a kolostorból elköltöztették a szociális otthont. Az azóta felújított kolostor a nevelés színhelye, jelenleg 38 növendék lakja.

1990. augusztus 2-án a provincia visszakapja a gyöngyösi plébániát, valamint a kolostorból az addigi plébánosok által használt részt. Három évvel később az addig kollégiumként használt részt a város átadja a rendnek, de a könyvtár még ma is elfoglalja a rendház nagyobb részét.

A Szent Angéla Katolikus Gimnázium és Iskola

Bővülés történt az iskolák tekintetében is. Esztergomban az osztályok számra 8-ról 12-re emelkedett. 1994-ben pedig a szentendrei a gimnázium hat évfolyamossá bővült. Budapesten az orsolyiták Ady Endre utcai volt intézetében provinciánk általános iskolát nyitott, amely 1998. szeptemberétől 12 osztályossá bővül. Mohácson egy volt ferences ingatlanban 1996 szeptemberében az addigi "keresztény osztályokból" megnyílt a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola, amelynek fenntartója szintén a Kapisztrán provincia.

1991-ben a provincia megnyitotta nevelési házait a másik magyarországi provincia, a Szűz Máriáról nevezett rendtartomány, valamint az erdélyi, Szent István Királyról nevezett rendtartomány növendékei előtt. Így ma 2 mariánus, és 14 kapisztránus ferences növendék, valamint 1 mariánus, 4 erdélyi és 2 kapisztránus novícius készül hivatására. A Szent István Rendtartomány egyszerű fogadalmas testvérei számára 2004-ben Szászsebesen létesült növendékközösség.

8. A Stefanita Provincia a XX. században

A XIII. Leó reformja nehézségekbe ütközött az erdélyi rendtartomány területén is, mert az elkényelmesedett, a liberális eszméktől megfertőzött fekete barátok nem akarták vállalni a megújulást és "székely szerzet, ne hagyd magad" jelszóval ellenálltak. Végül is, a század végére és a XX. század elejére megtört a jég, és a provincia minden tagja alá vetette magát a reformnak.

A trianoni békeszerződés elszakította Erdélyt Magyarországtól, s ennek következményeként egyes ferences kolostorok Románia területére kerültek. Ilyen volt: Máriaradna, Kaplony, Szatmárnémeti, amely házak 1920-ban az Erdélyi Ferences Rendtartomány jogkörébe kerültek.

1940-ben a bécsi döntés ketté szakította a Szent István Királyról nevezett Provinciát: a rendtartomány északi része magyar fennhatóság alá került, a dél pedig Románia része maradt. Kellemetlen volt a kettészakadás, a kapcsolat azonban megmaradt mindkét terület szerzetesházai között.

A rendtartomány székhelye Kolozsvár volt, Vajdahunyadon pedig a rendtartományi helynökség és teológia működött. 1945-ben ez a területi megosztottság megszűnt.

Az 1948-1989 közötti időszak a súlyos megpróbáltatások negyvenévnyi ideje volt az Erdélyi Szent István Provincia számára. Az 1949-ben hozott 810-es számú állami dekrétum, amelyben feloszlatták a szerzetesrendeket, nem vonatkozott a ferencrendre, később azonban politikai nyomás gyakorlásával, elkobozással, fenyegetésekkel, üldözéssel próbálták megsemmisíteni a provinciát, de nem járt eredménnyel.

A megsemmisítés fázisai a következők voltak: 1948-49-ben a rendházak nagyobb részét lefoglalták, a barátokat kiűzték azokból. A templomok mellett egy-két szobát hagytak meg egy-egy személy részére. 1951. augusztus 20-jának éjjelén a karhatalom megrohamozta a rendházakat és minden helyet, ahol csak ferences szerzetest találtak. Egy-két óra leforgása alatt kellett összecsomagolni a legszükségesebb ruházatot, majd teherautókon szállították el őket a máriaradnai kolostorba, a kiéheztetés szándékával. Mivel ez nem következett be, 1952 májusában három táborba szórták szét a rendtagokat: Körösbányára, Désre és Esztelnekre, amit kényszerlakhelykénz jelöltek ki a hatóságok. 1964-ben megszüntették a kényszerlakhely-kötöttséget, de kolsotorainkba már nem mehettünk vissza, az elöljárók rendtagok feletti joghatóságát pedig akadályozták.
A felsorolt kényszerlakhelyeken a megélhetést Isten irgalma és az erdélyi hívek támogatása biztosította.
A kommunista rezsim szolgái azonban gondoskodtak, hogy az aranyéletet megkeserítsék, mert azt akarták elérni, hogy a rendtagok maguk hagyják el ezeket a megmaradt rendházakat. Mivel a sok zaklatás nem hozta meg számukra a kívánt eredményt, 1961. június 28-án letartóztatták a dési és körösbányai elöljárókat, szám szerint hetet és egy éves hatósági kivizsgálás után börtönbüntetésre ítélték őket, melynek ideje háromtól tizenöt évig terjedt. A kolostorokban maradt testvéreket vádlókként akarták beidéznini a letartóztatott elöljárókkal szemben. Ez sem sikerült. 1964-ben kiengedték a börtönből a megroppant egészségű atyákat, de korábbi hivatalaikat nem gyakorolhatták. Ekkor többen kimentek egyházmegyés papként plébániákra kaptak kinevezést a rendi elöljárók és a Márton Áron megyés püspök között létrejött megegyezés alapján.

Ekkor még működtek a láger-közösségek, Désen pl. 28 ferences élt együtt. Újra korlátozások, zaklatások, mesterkedések kezdődtek a közösség feloszlatása érdekében, amit a rendtagok már nagyon nehezen viseltek, ezért tartományfőnöki engedéllyel saját templomaink mellé, illetve egyházmegyei plébániákra költöztek ki ezekből a házakból 1967-68-ban.

Az 1970-es 80-as évek aztán nagyobb zaklatások nélkül teltek el, míg 1989 meghozta a várva várt változást.
1948-ban provinciálissá választották P. Benedek Fidélt, aki 31 éven át viselte e hivatalt, és vívta a kemény harcát a kommunista hatóságokkal. Összetartotta a provinciát és megőrizte a rendet, a fegyelmet. Kemény egyéniség volt. 1979-ben halt meg.

Különböző időkben börtönt viseltek: P. Boros Fortunát, aki ismeretlen helyen, a Duna-deltánál lévő kényszermunkatáborban halt meg. P. Gurzó Anaklét, P. Écsy János, P. Angi Csaba, P. Benedek Fidél, P. Fodor László, P. Fülöp Tamás, P. Pöhacker Balázs, P. Bálint Szálvátor, P. Fodor Pelbárt, Fr. György Húgó, Fr. Krizogon, P. Hajdú Leánder, P. Szentmártoni Odorik, P. Szőcs Izidor, P. Ferencz Ervin. A börtönökben vigasztalták rabtársaikat és éltették bennük a hitet és a reményt.

Újjászületés

1990-től új élet kezdődött a Provinciában: Új tagokat vehettek fel az elöljárók, akik közül az elsők a Gyulafehérvári Egyházmegye papságából érkeztek.

A jelöltek jelenleg Désen vannak, a noviciátus Magyarországon, Szécsényben működik. 2004. nyarán az egyszerű fogadalmas testvérek számára növendékház létesült Szászsebesen. A kolostorok nagy része azonban még mindig állami kézben van. Csíksomlyó, Dés, Szárhegy, Esztelnek és Déva kolostorépületeit kaptuk vissza teljesen, a többi kolostor helyzete rendezésre vár. A rendtagok létszáma jelenleg a Provinciában: 65 testvér.

Isten áldása legyen rajtunk és jövőnkön!

9. Az egykori Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány összefoglaló története

A Kisebb Testvérek Szűz Máriáról Nevezett Rendtartománya Magyarországon a legősibb ferences provincia. Az első magyar ferences neve Ábrahám testvér (1221) személyében ismeretes, akit Cortonai Illés testvér küldött német földre. A legvalószínűbb, hogy az első testvérek német területről 1224-27 között jöttek hazánkba Ausztrián keresztül. Források alapján tudunk, hogy 1228-ban már élnek az ország területén ferencesek.

Kezdetben Custodia Strigoniensis, majd 1239-től Provincia Hungariae néven volt ismeret a magyar ferences közösség. Addig, míg önálló tartománnyá nem lett, a német provinciához tartozott.

Az első kolostorok a Duna mentén álltak: Győr, Esztergom, Óbuda és Pozsony. Kedvező körülmény volt az ország egész területén való meghonosodáshoz, hogy IV. Béla király támogatta a rendet. A XIII. század második felében a tartomány már jelentős helyet foglalt el az itáliai és más nevesebb európai provinciák mellett. Az 1260-as Narbonne-i káptalanon már nyolc őrséget tartottak számon. 1263-ban a 32 provincia közül a Provincia Hungariae a 14. helyen szerepelt. 1282-ben 43 kolostora volt a rendtartománynak.

Anjou királyaink is sokat tettek a rendért. A rendtartomány virágzásának csúcspontját Károly Róbert (1308-42) és Nagy Lajos (1342-82) uralkodása idején érte el. Ebben az időben a provincia tagjainak sorából kerültek ki a pápához küldött követek, a balkáni misszionáriusok és több püspökségeket is a tartomány tagjaival töltöttek be. 1379-ben az egyetemes rendi nagykáptalant is Esztergomban tartották meg.

Nem tagadható, hogy a XIV-XV. századra a mariánus ferencesek már jól kiépített és javadalommal rendelkező kolostorokban éltek. Ennek következménye az lett, hogy életük egyre jobban eltávolodott Assisi Szent Ferenc szellemétől. Az emberek sok helyütt csalódtak a barátokban, ezért több kolostorukat a főurak és a hívek nyomására át kellett adniuk a szigorúbb szabályok szerint élő obszervánsoknak, a cseri barátoknak. Ilyen házak voltak: Esztergom, Debrecen, Lippa, Pest, Sárospatak, Szatmár és Szeged.

A XV. században az általános hanyatlás nemcsak a világi papság körében, hanem a tartomány életében is megmutatkozott. P. Igali Fábián provinciális (1452-77), akit az 1452-es rendi gyűlésen választottak meg, 1454-ben hirdette ki a reformokat.
Az 1523-as Burgos-i (Spanyolo.) nagykáptalanon két provinciát állítottak fel Magyarország területén: a Szűz Máriáról Nevezett Provinciát és az Üdvözítőről Nevezett Rendtartományt. Az eredeti konventuális tartomány jogutódja a Mariana Tartomány, az obszerváns vikáriátusé pedig a Szalvatoriánus Provincia lett. 1655-ben a Mariana provinciából kiváltak a Pécs és Zágráb környéki kolostorok, és létrejött a többnyire horvát és szlovén összetételű Szent Lászlóról Nevezett Provincia. Az Üdvözítőről nevezett tartományból 1640-ben alakult meg az erdélyi ferences őrség. Az 1729-es milánói nagykáptalan emelte provinciai rangra az erdélyi őrséget Szent István Királyról Nevezett Rendtartomány néven. Az ötödik magyarországi provincia az 1757-ben a bosnyák tartományból kivált Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Provincia.

A küzdelmekkel teljes XVI. század az egykor hírneves magyar ferences tartományt (Provincia Hungariae), amely az egész országot egybefogta, a török hódítás és a protestáns hitújítás terjedése, kegyetlen üldözése és erőszakoskodása következtében szinte teljesen letarolta, és egészen az ország nyugati részére szorította. A káptalan adatai még a tartománynak 10 őrségben 70 kolostoráról és 1172 szerzeteséről tesznek említést.

1606-ban a toledói nagykáptalan már csak 5 kolostort ismert: Pozsonyt, Sopront, Ormosdot (Frideau), Nagyszombatot és Varasdot. Ebben az öt házban is mindössze 30 szerzetes élt.

A XVII. században a tartomány újjáéledése a kicsiny kolostoroknak, a sok elmélkedésnek, a buzgó imádságnak és a szigorú, fegyelmezett életnek köszönhető. A provincia XX. század elején létező kolostorainak alapját ebben az időben rakta le. Pozsony, Nagyszombat, Nyitra és Szombathely a régi helyükön újra fölvirágoztak. Esztergom, Kismarton, Székesfehérvár, Németújvár, Szentkatalin, Szentantal, Sümeg, Pápa, Veszprém, Bucsuszentlászló, Érsekújvár, Malacka, Boldogasszony, Pest, Andocs, Simontornya és Komárom rendházai egymás után épültek.

A XVIII. században a barokk katolicizmust fölváltotta a fölvilágosodás. Ez magában rejtette azt a törekvést is, hogy az egyház életét is az állam befolyása és irányítása alá vonja. Míg Mária Terézia a Mariana Provinciának 1770-ben 28 kolostort engedett fenntartani 953 szerzetes számára, addig ezt fia, II. József felülvizsgálta és feloszlatott 9 házat (a szentkatalinit, a sopronit, a győrit, a budavárit, a keszthelyit, a mesztegnyőit, a Kismarton-kálváriait, a komáromit és az Esztergom-vízivárosit), a létszámot pedig 368 főben (326 pap és 42 testvér) állapította meg.

A XIX. század végén, 1884-ben megindult a jozefinizmus szellemének kiküszöbölése, a szerzetesi fegyelem megújítása. 1888-ban hét testvér jelentkezett, hogy vállalkoznak Szent Ferenc szellemét magyarázat nélkül (sine glossa) megélni. Ez a Malackán megindult új lelki áramlat kitört zártságából, és 1898. július 14-én a generális fölállította a Nagyszombati Kommisszáriátust, melynek élén P. Ozorai Izidor állt, és kormányzata alá tartozott Nagyszombat, Malacka, Szombathely, Székesfehérvár és Szakolca (Salvatorianus ház).

A ferences család életében jelentős volt 1897. XIII. Leó pápa, aki nagy tisztelője volt Szent Ferencnek, a Felicitate quadam kezdetű enciklikájával 1897. október 4-én a rend négy ágát (reformált, sarutlan, rekollektus és obszerváns) egyesítette Ordo Fratrum Minorum néven. A generális, Lauer Alajos 1898-ban Budára összehívta a magyarországi tartományfőnököket, akik a tárgyalás során egyöntetűen kifejezték ellenállásukat a reformmal szemben. A tartományokban kiválasztott házakat, amelyekből az ún. komisszáriátusokat hozott létre, amelyekben átvették az új szabályokat: a Mariana tartományban Nagyszombatban, a Szent István tartományban Vajdahunyadon, a Kapisztrán Szent János tartományban Bécsben és a Szent László tartományban Zágrábban.

Mivel a Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Tartomány nem fogadta el a reformot, a Szent Lászlóról nevezettben pedig viszálykodások dúltak, ezért e két provinciát megszüntették, s 1900. június 3-án kiadott rendelet értelmében a magyar tartományok új beosztást nyertek. Ekkor került a Mariana Rendtartományhoz a szalvatoriánusoktól Szakolca, Galgóc, Pruszka, Körmöcbánya, Beckó, Okolicsnó, Zsolna és Trsztena, továbbá a ladiszlaiták házai közül Segesd, Nagykanizsa és Nagyatád. Ugyanakkor a simontornyai kolostort az új beosztású kapisztrán tartományhoz sorolták, így a Mariana tartománynak 29 rendháza lett.

Délvidéken a Ladislaita és a Kapisztrán tartományok házaiból létrehozták a horvát nyelvű Szent Cirill és Metód Provinciát. Az első világháborút követően, 1924 februárjában a tartomány északi kolostorait az újra felállított, most már szlovák Legszentebb Üdvözítőről Nevezett Provinciához csatolták. A Mariana Provinciának 15 háza maradt.
1926-ban új alapítás történt Zalaegerszegen, 1940-ben Kapuváron és Kiskanizsán, 1946-ban Pestszentlőrincen, majd 1947-ben Káptalanfüreden.

1938-ban Csehszlovákiából egy rész - Érsekújvár és Szentantal - az I. bécsi döntés következtében visszakerült hazánkhoz.
Az ausztriai Szent Bernardin Provinciához 1939. március 20-án csatolták el Kismartont, Németújvárt és Boldogasszonyt. 1948. március 27-én a felvidéki házak is visszakerültek a szlovák tartományhoz.

1950-ben a rendtartományt, mint sok más szerzetesrendet az 1950/34. számú rendelettel az Elnöki Tanács feloszlatta. Csupán azok működhettek szerzetesként, akik vállalták a tanítást. Magyarországon nyolc gimnázium maradhatott a szerzetesek - így Esztergom és Szentendre a ferencesek (kapisztránus) - irányítása alatt. Az üldözés éveiben sokan fizikai munkásként dolgoztak, mások egyházmegyei szolgálatban éltek. Többen maradtak a tartomány tagjai közül az esztergomi gimnáziumban, mint tanárok.

1950-ig Andocs, Bucsuszentlászló, Budapest, Pestszentlőrinc, Esztergom, Káptalanfüred, Kiskanizsa, Nagykanizsa, Nagyatád, Sümeg, Káptalanfüred, Pápa, Szombathely, Kapuvár, Segesd, Pápa, Veszprém és Székesfehérvár adott otthont a tartomány tagjainak. A föloszlatás előtti évben (1949) 272 tagja volt a provinciának.

A Tartomány 1989-ben újra megkezdhette működését. 1989 őszén Róma vizitációt rendelt el a Provinciában. A vizitátori tisztségre P. Ulrich Zankanellat, az osztrák Szent Bernardin Tartomány tagját kérte fel a Generális.

A rendi vezetés úgy engedte meg a tartomány újjáéledését, ha a nevelést a megerősödésig a Kapisztrán Szent János és az erdélyi Szent István király tartományokkal közösen oldja meg. A Provincia jelöltháza Budapest és Zalaegerszeg. A noviciátus 1993 júniusáig Esztergomban volt, s ezt követen átkerült Szécsénybe. Itt a három magyar nyelvű provincia növendékei együtt készülnek a szerzetesi életre. A noviciátust követően az első két évben Szegeden, a Juniorátusban nevelődnek a testvérek, ezt követően pedig a pesti ház ad számukra otthon. A tanulmányaikat a Saphientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán végzik a növendékek.

Az első kolostor és templom, amit visszakapott a Provincia, a sümegi volt. A szombathelyi plébániát 1989. szeptember 1-je óta újra a tartomány látja el. Ezt követi szeptember 8-án a bucsuszentlászlói, majd szeptember 15-én a zalaegerszegi templom átadása. Ugyanebben az évben kapta vissza a Rendtartomány a segesdi rendházat. A budapesti központi templomot és házat 1990 őszén kapta vissza a Tartomány. A pestszentlőrinci ház lelkészség, melyet P. Kovács Kalliszt látott el 1994 nyaráig, amikor is a rendtartomány átadta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyének. 2002. december 31-én a rendtartomány a bucsuszentlászlói kegytemplom gondozását meghatározatlan időre a veszprémi főegyházmegyére bízta.

PROVINCIÁNK TARTOMÁNYFŐNÖKEI
(ministri provinciales)

János 1239-1247
Jakab 1247-1260
II. Jakab 1260-1270
Péter 1270-1288
István 1288-1295
Barnabás 1295-1298
Adorján 1298-1301
Haymo 1301-1314
András 1314-1323
III. János 1323-1334
Márk 1334-1335
II. Péter 1335-1339
I. Márton 1339-1343
II. Márton 1343-1354
Kelemen 1354-1363
IV. János 1363-1367
Ferenc 1367-1379
Miklós 1379-1386
Újlaki Mihály 1386-1409
Szőlős János 1409-1415
Verőczei Bertalan 1415-1426
Szombathelyi Péter 1426-1437
Egri András 1437-1443
Zéch Pál 1443-1450
Pizzai Antal (olasz) 1450
Verchik Pál 1450-1452
Igali Fábián 1452-1477
Esztergomi Benedek 1477-1490
Segösdi Lukács 1490-1497
Zekchew Gergely 1497- 1502
Bácsai András 1502-1507
Segösdi Lukács (2) 1507-1508
Nagy Antal 1508-1523
Lippai Ferenc 1523-1529
Körösi Gergely 1529-1531
Lippay Ferenc (2) 1531-1533
Miklai Mátyás 1533-1536
Debreczeni Péter 1536-1539
Bélközi (Beklecz) Máté 1539-1541
Baronyai Imre 1541-1544
Terebesdi János 1544-1546
Szegedi Gergely 1546-1550
Bélközi (Beklecz) Máté (2) 1550-1551
Mekcsei Péter 1551-1557
Zemechei Kristóf 1557-1559
Szegedi Ferenc 1559-1561
Csongrádi Ferenc 1561-1563
Szegedi Ferenc (2) 1563-1566
Csongrádi Ferenc (2) 1566-1573
Borhi Mátyás 1573-1592
Grodecsin Gábor 1592-1597
Draskovits Ferenc 1597-1600
Gyulai Márton 1600-1603
Ebeczky Sándor 1603-1606
Draskovits Ferenc 1606-1610
Volta Bonaventura (olasz) 1610-1614
Ebeczky Sándor (2) 1614
Kopcsányi Papp Márton vic. prov. 1614-1616
Rudnay János 1616-1620
Baza Antonio (olasz) 1620-1623
Végh Ferenc 1623-1626
Baza Antonio (2) 1626-1629
Robustellius Francesco (olasz) 1629-1635
Végh Ferenc 1635-1636
Taurisi Paulus (olasz) 1636-1640
Taurisi Paulus (2) 1640-1643
Kyrinich Gábor 1643-1646
Folnai Bernardin 1646-1648
Kovács Ambrus 1648-1651
Taurisi Paulus (3) 1651-1654
Malomfalvay Gergely 1654-1657
Móri Szilveszter 1657-1658
Litomericzky László vic. prov. 1658-1659
Podgyaicsich Ágoston 1659-1662
Babcsánszky Didák 1662-1665
Ramochaházy Remig 1665-1668
Korlátovich Róbert 1668-1671
Miskey Félix 1671-1674
Senqviczy Pál 1674-1677
Korlátovich Róbert (2) 1677-1678
Babcsánszky Didák vic. prov. 1678-1680
Ramochaházy Remig (2) 1680-1683
Cziráky Antal 1683-1686
Terbuss Bonifác 1686-1689
Miskey Félix (2) 1689-1692
Mányai Domonkos 1692-1695
Cziráky Antal 1695-1696
Remethey Nárcisz vic. prov. 1696-1698
Csatáry Atanáz 1698-1701
Kusmann Dániel 1701-1709
Affray Antal 1709-1712
Schneider Dénes 1712-1715
Ramocsaházy Bernardin 1715-1718
Sebach Kapisztrán 1718-1721
Pordányi András 1721-1724
Pozsonyi Antal 1724-1727
Sebach Kapisztrán 1727-1730
Pordányi András 1730-1731
Kelecsényi Ferenc 1731-1735
Pozsonyi Antal (2)com. prov. 1735-1738
Pankl Sebestyén 1735-1738
Heinegger Péter 1738-1741
Szente Gáspár 1741-1744
Thum Mátyás 1744-1747
Heinegger Péter (2) 1747-1750
Dominkovits Modeszt 1750-1753
Szentgyörgyi Rajmund 1753-1756
Berczkó Joachim 1756-1759
Dominkovits Modeszt (2) 1759-1762
Hacsay Márton 1762-1765
Haász Mihály 1765-1768
Kósa Jenő 1768-1771
Hruskovics Kajetán 1771-1774
Rachsa Rajmund 1774-1777
Kósa Jenő (2) 1777-1780
Chmel József 1780-1783
Rachsa Rajmund (2) 1783-1791
Balogh Bernát 1791-1794
Krchnyák Alfonz 1794-1797
Wolffics Rajmund 1797-1800
Karevics Rudolf 1800-1803
Krchnyák Alfonz (2) 1803-1806
Moser János 1806-1807
Mukenhuber Fülöp vic. prov. 1807-1810
Németh Kanut 1810-1812
Greguska Antal 1812-1815
Holtzer Balázs 1815-1818
Kováts Ágoston 1818-1821
Greguska Antal (2) 1821-1824
Wagner Kapisztrán 1824-1827
Frantsits Zsigmond 1827-1830
Golessény Pantaleo 1830-1833
Wagner Kapisztrán (2) 1833-1836
Horváth Leopold 1836-1839
Golessény Pantaleo (2) 1829-1842
Wagner Kapisztrán (3) 1842-1845
Frantsits Zsigmond (2) 1845-1848
Golessény Pantaleo (3) 1848-1851
Weidhofer Alajos 1851-1854
Koppány Jenő 1854-1857
Golessény Pantaleo (4) 1857-1860
Dank Agáp 1860-1863
Piry Cirjék 1863-1866
Kubiss Maurus 1866-1868
Balázsovits Odorik vic. prov. 1868-1869
Czwikl Krizosztom 1869-1872
Piry Cirjék 1872-1875
Farmady Martinián 1875-1878
Farmady Martinián (2) 1878-1881
Farmady Martinián (3) 1881-1884
Görög Kázmér 1884-1887
Dosztál Gaudenc 1887-1890
Skrobánek Florid 1890-1891
Nagy Illuminát com. vic. 1891-1893
Skrobánek Florid (2) 1893-1896
Skrobánek Florid (3) 1896-1898
Faragó Aurél vic. prov. 1898
Somogyi Ciprián vic. prov. 1898-1900
Ozorai Izidor 1900-1903
Ozorai Izidor (2) 1903-1906
Bendes Valérián 1906-1909
Ozorai Izidor (3) 1909-1912
Olsovsky Mansvét 1912-1915
Buttykay Antal 1915-1918
Buttykay Antal (2) 1918-1921
Bendes Valérián 1921-1924
Bendes Valérián (2) 1924-1927
Vinkovits Viktor 1927-1930
Vinkovits Viktor (2) 1930-1933
Scheirich Bonaventura 1933-1936
Scheirich Bonaventura (2) 1936-1939
Hársligethy-Vinkovits Viktor (3) 1939-1942
Vargha Teodorik 1942-1945
Burka Kelemen 1945-1948
Burka Kelemen (2) 1948-1968
Pusztay Gábor 1968-1983
Halmai Semjén 1983-1988
Kovács Bánk 1988-1990
Sill Aba 1990-1993
Tornyos Kálmán 1993-1996
Tornyos Kálmán (2) 1996-1999
Kovács Bánk (2) 1999-2002
Kovács Bánk (3) 2002-2005
Barsi Balázs 2005-2006

 

10. Az egykori Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány összefoglaló története

A 1228-ban Joannes de Plano, Németország miniszter provinciálisa német testvéreket küld Magyarországra. 1233-ban létrejön az Esztergomi Custodia, mely rövidesen a Magyar Provincia nevet kapja.

1454-ben Igali Fábián megreformálja a tartomány közösségét, amely rövid időn belül egész Magyarországra, Erdélyre, Horvátországra és Szlavóniára kiterjedt. Az obszerváns testvérek Bosznián keresztül érkeztek. 1339-ben jön létre a Boszniai Vikariátus, melyet 1447-ben a házak nagy száma miatt két részre oszt V. Miklós pápa, az előbbi mellett így megszületik a Magyar Vikariátus. 1517-ben a konventuálisok csatlakoznak az obszervánsokhoz.

Az 1523-ban, Burgosban tartott Nagykáptalanon újra rendezik a magyar tartományok helyzetét. A szalvatoriánusok (Provincia Ss. Salvatoris) az ország keleti részén, a mariánusok (Provincia S. Mariae) nyugaton, a bosnyák bányavidéki (Provincia Bosnia Argentinae) provincia a Duna mentén működik. 1661-től önálló provincia délnyugaton a Szent László Provincia (ladiszlaiták)
A török hódoltság idején az ország Tiszán-inneni és Tiszán-túli részein szinte csak a ferencesek végezték titokban a lelkipásztori munkát. 1602-ben csupán négy kolostor működött: Gyöngyös, Szeged, Szakolca és Csíksomlyó. 1640-ben az erdélyi kolostorok önálló kusztódiává tömörülnek. 1729-ben ezekből alakult meg a Szent Istvánról nevezett provincia. A hódoltsági viszonyok közepette létszámbeli föllendülés indul meg. A XVII. sz. végén a szalvatoriánus provincia 25, a mariánusok 20 kolostorral rendelkeznek. A föllendülés a következő században folytatódik, az 5 provinciában mintegy 3500 ferences él.

1757. június 15-én létrejön a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartomány a Bosna-Argentina Provincia Szávától északra eső magyarországi házaiból: Buda-viziváros, Eszék, Pétervárad, Temesvár, Szerémújlak (Ilok), Máriaradna, Pozsega, Nasice, Bács, Baja, Diakovár, Zombor, Brod, Vukovár, Velika, Csernik, Sarengrád, Arad, Gradiska, Tolna, Mohács, Dunaföldvár.

XIII. Leó pápa 1897-es reformja nyomán 1900-ban átrendezik a történelmi Magyarország területén működő provinciákat. Megszűnik a szalvatoriánus és a ladiszlaita provincia. A Dráván túli házakból kialakítják a Cirill és Metód provinciát Zágráb székhellyel. Az osztrák provinciához kerül Bécs, Maria Enzersdorf, Maria Lanzendorf és St.Pölten, az erdélyi provinciához pedig Alvinc, Déva és Körösbánya. A megmaradt 6 kapisztránus házhoz (Buda, Baja, Bács, Mohács, Dunaföldvár, Máriaradna) csatolnak 17 volt szalvatoriánus kolostort (Gyöngyös, Szeged, Kecskemét, Jászberény, Vác, Szabadka, Szolnok, Szécsény, Eger, Fülek, Rozsnyó, Eperjes, Bártfa, Alsósebes, Sztropkó, Kaplony, Nagyszőlős) és 4 ladiszlaita kolostort (Pécs, Siklós, Szigetvár, Máriagyűd). A mariánus provinciának 29 háza lett a reform után. A reform tartalmi része a jozefinizmus nyomán elvilágiasodott életmóddal való szakítás. Ezzel komoly létszámcsökkenés járt. Az újonnan kialakuló Kapisztrán provincia megszervezője és "atyja" Tamás Alajos.

A trianoni békeszerződés nyomán a határon kívülre kerül: Szabadka, Bács (Zágrábhoz); Máriaradna, Kaplony, Szatmárnémeti (Erdélyhez). A mariana provincia 8 Duna feletti házából és Alsósebes, Bártfa, Eperjes, Fülek, Rozsnyó, Nagyszőlős kapisztránus rendházakból 1924-ben létrejön az új szalvatoriánus provincia Szlovákiában.

A két világháború között számos új alapítás (Hatvan 1931, Salgótarján 1932, Pasarét 1934, Csongrád 1936, Nyíregyháza 1938, Debrecen 1942 és 1943, Magyar Szentföld-Hűvösvölgy 1936) és jelentős létszámbeli növekedés ellensúlyozza a veszteségeket. 1925-ben 18 rendházban 180 rendtagot számlálunk, míg 1948-ban 27 rendházban már 339-et.

1922-től küld a provincia testvéreket az Egyesült Államokba, a kivándorolt magyarok lelki gondozására. Megalakul a Kapisztrán Kusztódia, amelyet 1993-ban szüntet meg a Rend vezetősége. 1929-től az ötvenes évek elejéig működött a provincia kínai missziója.

1950. júniusában a szerzeteseket internálják Magyarországon. Ekkor provinciánk 350 tagja 26 rendházban él: Budapesten 3 (Margit krt., Pasarét, Hűvösvölgy), Gyöngyös, Jászberény, Pécs, Szécsény, Baja, Eger, Szeged, Szolnok, Kecskemét, Dunaföldvár, Mohács, Siklós, Vác, Simontornya, Szigetvár, Máriagyűd, Mátraverebély-Szentkút, Hatvan, Salgótarján, Csongrád, Nyíregyháza, Debrecen I-II. A mariana provincia 280 tagja 17 rendházban lakik. 1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács megvonja a működési engedélyt a szerzetesrendektől, a rendházakat és templomokat elveszik.

A provincia két iskolát vállal, ezért megtarthatja budai és pasaréti kolostorát, valamint megkapja az esztergomi iskolát és kolostort. Engedélyezett rendi keretben működhet 1989. augusztus 30-ig, amikor az 1950-es rendeletet visszavonják. A provincia élete újraindul a következő helyeken: Mátraverebély-Szentkút (1989. augusztus 13), Szécsény (1989. szeptember 3, 1993-tól noviciátus is), Szeged (1989. szeptember 17, 1991-től növendékház is) Gyöngyös (1990. augusztus 2). 1989. október 4-én kezdi meg működését a Ferences Misszió a kárpátaljai Nagyszőlősön, 1994-ben a Bp.-rózsadombi domus filialis, 2000-ben pedig Szentendrén alakul rendház.

A Kapisztrán provincia tartományfőnökei

1757-1760 Penić Fülöp (kinevezte: XIV. Benedek pápa)
1760-1764 Leisner Miksa
1764-1766 Blagoe József
1766-1767 Lipović Jeromos (vikárius)
1767-1768 Zebić Benedek (vikárius)
1768-1771 Spaczierer Jakab
1771-1774 Velikanović János
1774-1777 Spaić Jakab
1777-1780 Tadianović Balázs
1780-1783 Jakosić József
1783-1792 Paviević József
1792-1793 Jezik László
1793-1794 Spaić László (vikárius)
1994-1797 Spáth Krizosztom
1797-1800 Pavisević József
1800-1804 Jakosić József
1804-1806 Lanosević Marian (vikárius)
1806-1809 Schneider Celesztin
1809-1812 Tomiković Sándor
1812-1815 Schneider Celesztin
1815-1818 Balatović János
1818-1821 Puchner József
1821-1824 Cevapović Gergely
1824-1827 Becker Petrus
1827-1830 Cevapović Gergely
+1830 Becker Petrus (vikárius)
1830-1833 Matzek József
1833-1836 Jaić Marian
1836-1839 Matzek József
1839-1845 Kirchmayer Domonkos
1845-1848 Jaić Marian
1851-1854 Kirchmayer Domonkos
1854-1857 Nagy Pál
1857-1860 Agjić Kájusz
1860-1863 Nagy Pál
1863-1866 Kirchmayer Domonkos
1866-1867 Nagy Pál
1867-1869 Hantken Manszvét (vikárius)
1869-1872 Agjić Kájusz
1872-1875 Hantken Manszvét
1875-1878 Kerkvarić Szolán
1878-1879 Berezovszky Miklós
1879-1881 Brinnich Cosmas
1881-1884 Rodić Ivo
1884-1887 Amberger Gyula
1887-1890 Sikircević István
1890-1893 Amberger Gyula
1893-1896 Sikircević István
1896-1897 Tamás Alajos
1897-1898 Amberger György
1898-1900 Tamás Alajos
A magyarországi provinciák határait 1900-ban újrarendezték. Ezt követően:
1900-1912 Tamás Alajos
1912-1915 Unghvári Antal
1915-1925 Tamás Alajos
1925-1928 Unghvári Antal
1928-1931 Oslay Oswald
1931-1932 Tamás Alajos
1932-1934 Unghvári Antal (vikárius)
1934-1940 Hermann Hermenegild
1940-1946 Schrotty Pál
1946-1958 Luptovics Kolos
1958-1970 Váradi Béla
1970-1979 Balázs Sebestyén
1979-1988 Pintér Ernő
1988-1994 Hegedűs Kolos
1994-2003 Várnai Jakab
2003 06. 7-26 Hegedűs Kolos
2003-2006 Magyar Gergely

 

Rendünk legfőbb vezetése 2006. május 1-jén megszüntette mindkét magyarországi rendtartományt és létrehozta a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Provinciát. Mindezek kihirdetése és életbe lépése 2006. június 24-én történt. Az új rendtartomány első miniszter provinciálisa Fr. Magyar Gergely lett.

 

Utoljára frissítve ( 2008 október 08., szerda 13:05 )