Szegedi Ferencesek

 
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Honlap Újdonságok Nagyböjt 2. vasárnapja

Nagyböjt 2. vasárnapja

Email Nyomtat PDF

Az istenélmények, a jelenések nagy hatással voltak az Ószövetség embereire, Ábrahámra, Mózesre és a prófé-tákra. A csodálatos színeváltozás az apostolok lelkében erősítette meg a hitet. Ez a dicsőség vár mindazokra, akik hűségesek Jézushoz és vele hordozzák keresztjüket.

KEZDŐÉNEK Zsolt 26, 8–9

Szívem rólad mondta: „Keressétek az ő arcát!” A te ar-codat keresem, Uram. Ne rejtsd el előlem arcodat!

Vagy: Zsolt 24, 6. 3. 22

Irgalmasságodra gondolj, Uram, és könyörületedre, mely öröktől való. Ne ujjongjon ellenség fölöttünk; szabadítsd meg, Istenem, népedet minden sanyarúságából.

OLVASMÁNY Ter 22, 1–2. 9a. 10–13.15–18

Ábrahám kész lett volna a legnagyobb áldozatra, fiának a feláldozására is. Az ő példájára kellene gondolniuk a szülőknek, amikor féltékenyek a jó Istenre, és nem enge-dik, hogy gyermekük pap legyen, vagy olyan hivatást válasszon, amely nagyobb áldozatot kíván. Sokak sze-mében csak a pénz, a kereset számít. Ábrahámnak Isten akarata volt a döntő!

VÁLASZOS ZSOLTÁR 115. Zsoltár

Válasz: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.


SZENTLECKE Róm 8, 31b–34

Ha Isten velünk, ki ellenünk?” – hány hősnek, vértanú-nak adott erőt ez a mondat! Ma viszont sokan összerop-pannak az élet terhei alatt. Miért nem bízunk Istenben, aki érettünk egyszülött Fiát áldozatul adta?

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Mt 17, 5

A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”

EVANGÉLIUM Mk 9, 2–10

A Színeváltozás evangéliumát ma nagyböjti értelme szerint hallgatjuk. Az Atya szava rámutat Krisztusra. Péter apostol viszont ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk. A mi lelkünkben is visszhangra talál ez a kérés: hiszen tudjuk, hogy Jézusnál jó meg-pihenni és erőt gyűjteni.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

A kenyeret és a bort nem veszi körül dicsfény, de mi hit-tel valljuk, hogy az oltáron Jézus keresztáldozata válik jelenvalóvá. S őt vesszük magunkhoz, amikor áldozunk.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Mt 17, 5

Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hall-gassátok!


A NAGYBÖJTI LELKÜLET JELLEMZŐJE

  1. A külső élet visszaszorítása, magunkba szállás.

  2. Bűnbánat, életünk jobbítására való szándék.

  3. Az Egyház liturgiájával egyesülve a nagyböjti fegyelem fölajánlása.

    fr. Barnabás ofm, Detroit

A SZENTATYA NAGYBÖJTI ÜZENETE

Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre

és jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24)

Kedves Testvérek!

A nagyböjt ismét alkalmat ad arra, hogy a keresztény élet középpontjáról elmélkedjünk: a felebaráti szeretet-ről. Ez ugyanis alkalmas időszak, hogy Isten igéje és a szentségek segítségével megújulva folytassuk hitbeli utunkat, személyesen és közösségileg egyaránt. Ezt az utat az imádság és a megosztás, a csönd és a böjt jellem-zi, miközben várjuk, hogy átéljük a húsvéti örömet.


Ebben az évben a Zsidókhoz írt levélből vett rövid bib-liai részlet fényében szeretnék felvetni néhány gondola-tot: „Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást” (Zsid 10,24). Ez a mondat egy olyan szentírási szakaszba illeszkedik, amelyben a szent szerző arra buzdít, hogy bízzunk Jézus Krisztusban, mint Fő-papban, aki elnyerte számunkra a megbocsátást és utat nyitott nekünk Istenhez. Krisztus befogadásának gyü-mölcse egy olyan élet, amely a három isteni erény sze-rint fejlődik: azaz „igaz szívvel, hitből fakadó bizalom-mal” (22. vers) közeledünk az Úrhoz, kitartunk „rendít-hetetlenül reménységünk megvallásában” (23. vers), és a testvérekkel együtt folytonosan a „szeretetre és jótettek-re” törekszünk (24. vers). Azt is kijelenti, hogy ennek az evangéliumi életformának a megtartásához fontos a rész-vételünk közösségi liturgikus és ima-összejöveteleken, amelyek az eszkatologikus célra, az Istennel való teljes közösségre irányítják figyelmünket (25. vers). A 24. versnél állok meg, amely néhány szóban értékes és min-dig aktuális tanítást ad a keresztény élet három aspektu-sával kapcsolatban, melyek: a másik emberre való oda-figyelés, a kölcsönösség és a személyes életszentség.


1
„Figyeljünk egymásra”: felelősség a testvér iránt

Az első szempont az egymásra „odafigyelésre” szóló fel-hívás: az itt használt görög szó a katanoein, amelynek je-lentése jól megfigyelni, figyelmesnek lenni, tudatosan nézni, észrevenni valamit. Megtaláljuk az evangélium-ban, amikor Jézus hívja a tanítványokat, hogy „nézzék” az ég madarait, amelyek nem fáradoznak, de a gondos-kodó és előzékeny isteni gondviselés mégis odafigyel rájuk (vö. Lk 12,24); másutt pedig azt mondja, hogy mielőtt a testvér szemében észreveszik a szálkát, „ve-gyék észre” saját szemükben a gerendát (vö. Lk 6,41). Ezt a szót megtaláljuk a Zsidókhoz írt levél egy másik részében is, mint felhívást, hogy nézzük „hitvallásunk követét és főpapját, Jézust” (vö. Zsid 3,1). Az ige tehát a buzdítás elején arra hív minket, hogy másokra szegezzük tekintetünket, mindenekelőtt Jézusra, és hogy figyeljünk egymásra, ne legyünk részvétlenek, közömbösek a testvérek sorsa iránt. Gyakran ugyanis ez az ellentétes magatartás érvényesül: a közömbösség és érdektelenség. Ezek önzésből fakadnak, amely a „magánszféra” tiszte-letben tartásának látszatát ölti magára. Ma is erővel visszhangzik az Úr szava, amely mindannyiunkat arra hív, hogy gondját viseljük a másik embernek. Isten ma is azt kéri tőlünk, hogy testvéreink „őrzői” legyünk (vö. Ter 4,9), olyan kapcsolatokat teremtsünk, amelyekre jel-lemző a kölcsönös gondoskodás és a figyelmesség a má-sik javára, az ő teljes javára. A felebarát iránti szeretet nagy parancsolata megkívánja és sürgeti azt, hogy a saját felelősségünk tudatában legyünk azok iránt, akik hoz-zánk hasonló teremtmények és Isten gyermekei. Annak a ténynek, hogy minden ember testvérünk, akik sok eset-ben a hitben is testvéreink, arra kell elvezetnie minket, hogy a felebarátainkban valódi hasonmásunkat (alter ego) lássuk, akit Isten végtelenül szeret. Ha ezzel a test-véri tekintettel nézünk másokra, akkor a szolidaritás és az igazságosság, valamint az irgalmasság és az együtt-érzés természetes módon fakadnak majd szívünkből. Isten szolgája VI. Pál pápa kijelentette, hogy a világ ma főleg testvériséghiányban szenved: „A világ beteg. Baja nem annyira az, hogy kiapadtak a segélyforrások, vagy hogy ezeket egy kisebbség fölözi le, hanem az, hogy hiányzik a testvéri kötelék az emberek és népek között.” (Populorum progressio kezdetű enciklika [1967. március 26.], 66)


A másik iránti figyelem azt jelenti, hogy a jót kívánjuk számára minden szempontból: fizikai, erkölcsi és lelki szempontból. Amellett, hogy a kortárs kultúra látszólag elvesztette a jó és a rossz iránti érzéket, határozottan ki kell jelentenünk, hogy a jó létezik és győzedelmeskedik, mert Isten „jó és jót osztogat” (vö. Zsolt 119, 68). A jó az, ami felkelti, védi és előmozdítja az életet, a testvé-riséget és a közösséget. A felebarát iránti felelősség azt jelenti, hogy azt akarjuk és azt tesszük, ami neki jó, arra vágyunk, hogy ő is megnyíljon a jó logikájára. A testvér iránti törődés azt jelenti, hogy felnyitjuk a szemünket arra, amire szüksége van. A Szentírás óv minket attól a veszélytől, hogy szívünk megkeményedjen egyfajta „lel-ki érzéketlenségtől”, amely vakká tesz minket a másik szenvedése iránt. Lukács evangélista Jézusnak két olyan példabeszédét írja le, amelyek egy-egy példával bemu-tatják ezt az állapotot, ami kialakulhat az ember szívé-ben. Az irgalmas szamaritánusról szóló történetben a pap és a levita közömbösen „továbbmennek” az úton fekvő ember mellett, akit rablók fosztottak ki és vertek össze (vö. Lk 10, 30-32). A dúsgazdag ember történetében a gazdagságban eltelt ember nem veszi észre a szegény Lázár helyzetét, aki éhen hal az ajtaja előtt (vö. Lk 16, 19). Mindkét esetben az „odafigyelésnek”, a szerető és együttérző tekintetnek az ellenkezőjét látjuk. Mi akadá-lyozza ezt az emberséges és szerető tekintetet a testvér iránt? Gyakran az anyagi gazdagság és túltelítettség, de az is, hogy saját érdekeinket és aggodalmainkat minden elé helyezzük. Sosem szabad képtelenné válnunk az ir-galmas szeretetre a szenvedő iránt, sosem szabad, hogy szívünk annyira tele legyen saját dolgainkkal és problé-máinkkal, hogy süketté váljon a szegény ember kiáltása előtt. Viszont éppen az alázatos szívből és a szenvedés személyes megtapasztalásából fakadhat egy belső meg-nyílás az együttérzésre és az empátiára: „Az igaz megérti a kisemberek ügyét, a gonosz azonban nem ismer meg-értést” (Péld 29,7). Így válik érthetővé azok boldogsága, „akik sírnak” (Mt 5,4), azaz mindazoké, akik ki tudnak lépni önmagukból, és megindítja őket mások fájdalma. A találkozás a másik emberrel és szívünk megnyitása az ő szükségleteire, alkalmat ad az üdvösség és a boldogság megtapasztalására.


A testvérre való „odafigyelés” magában foglalja a lelki javáról való gondoskodást is. És itt szeretnék emlékez-tetni a keresztény élet egy olyan aspektusára, amely úgy tűnik, feledésbe merült: a testvéri figyelmeztetés (cor-rectio fraterna) az örök üdvösség távlatában. Napjaink-ban az emberek általában eléggé fogékonyak azokra a gondolatokra, amelyek a másik ember testi és anyagi jó-létével való törődésről és a karitatív szeretetről szólnak, de szinte egyáltalán nem esik szó a testvérek iránti lelki felelősségről. Nem így az első századok egyházában és a hitben valóban érett közösségekben, ahol nemcsak a test-vér testi egészségét viselik szívükön, hanem a lelki egészségét is az örök élet távlatában. A Szentírásban ol-vassuk: „… a bölcset fedd meg, az majd szeret érte! Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az iga-zat, s gyarapítja a tudását” (Péld 9,8-9). Maga Krisztus parancsolja, hogy figyelmeztessük a testvért, ha az bűnt követ el (vö. Mt 18,15). A testvéri figyelmeztetésre használt ige – elenchein – ugyanaz a szó, amely a meg-intés prófétai, keresztényekre jellemző küldetését jelöli egy olyan nemzedékkel szemben, amely szemet huny a rossz felett (vö. Ef 5,11). Az Egyház hagyománya az irgalmasság lelki cselekedetei között tartja számon a „bűnösök megintését”. Fontos, hogy újra felfedezzük a keresztény felebaráti szeretetnek ezt a dimenzióját. Nem szabad hallgatni a rossz láttán. Azoknak a keresztények-nek a magatartására gondolok itt, akik az emberekre való tekintettel vagy egyszerűen kényelemből inkább alkal-mazkodnak az általánosan uralkodó mentalitáshoz, mint-hogy figyelmeztetnék testvéreiket azokra a gondolkodás- és cselekvésmódokra, amelyek ellenkeznek az igazság-gal és nem követik a jó útját. A keresztény számonkérést azonban sosem az elítélés vagy a vádaskodás lelkülete mozgatja; mindig szeretetből és irgalomból történik és a testvérek javával való igazi törődésből fakad. Pál apostol kijelenti: „Testvérek, ha valakit botláson értek, ti, akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!” (Gal 6,1). Individualizmussal átitatott világunkban újra fel kell fe-deznünk a testvéri figyelmeztetés fontosságát, azért, hogy együtt haladjunk előre az életszentség felé. Az igaz is hétszer elesik (vö. Péld 24,16), írja a Szentírás, mind-annyian gyengék vagyunk és vannak hiányosságaink (vö. 1 Jn 1,8). Nagy szolgálat tehát egyrészt másoknak segíteni, másrészt engedni, hogy nekünk segítsenek el-jutni igaz önismeretre, hogy jobbá tegyük saját életünket és helyesebben járjunk az Úr útján. Mindig szükség van olyan tekintetre, amely szeret és kijavít, ismer és elismer, megkülönböztet és megbocsát (vö. Lk 22,61), ahogy ezt Isten tette és teszi mindannyiunkkal.

2.„Egymásra”: a kölcsönösség ajándéka

A többiek „megóvása” ellentétes azzal a mentalitással, amely az életet pusztán földi dimenziójára korlátozza, nem a végső célja távlatában tekint rá, és az egyéni sza-badság nevében bármilyen erkölcsi döntést elfogad. Egy olyan társadalom, mint a mostani, érzéketlenné válhat a testi szenvedésekre és az élet lelki és erkölcsi igényeire is. A keresztény közösségben azonban nem szabad így lennie! Pál apostol felszólít, hogy azt keressük, ami „a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál” (Róm 14, 19), „törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére” (uo. 15,2), és ne saját hasznunkat keressük, „hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek” (1 Kor 10,33). Ez az alázat és szeretet lelkületéből faka-dó kölcsönös figyelmeztetés és buzdítás a keresztény kö-zösség életének része kell, hogy legyen.


Az Úr tanítványai, akik az Eucharisztia által egyesülnek Krisztussal, közösségben élnek, amely egymáshoz köti őket, mint egyetlen Test tagjait. Ez azt jelenti, hogy a másik hozzám tartozik; életének és üdvösségének köze van az én életemhez és üdvösségemhez. Ezzel a közös-ségnek egy nagyon mély alkotóelemét érintjük: létünk összekapcsolódik mások létével akár a jóban, akár a rosszban; a bűnnek és a jótetteknek egyaránt van társa-dalmi vonatkozásuk is. Az Egyházban, Krisztus titokza-tos Testében alakot ölt ez a kölcsönösség: a közösség szüntelenül bűnbánatot tart és gyermekei bűneinek meg-bocsátását kéri, ugyanakkor folytonosan örül és ujjong is az erények és a szeretet megnyilvánulásaiért, amelyek áthatják. „A testben … a tagok törődjenek egymással” (1 Kor 12,25), hangsúlyozza Szent Pál, hiszen egyetlen testet alkotunk. A testvérek iránti szeretet, melynek egyik kifejeződése az alamizsna – tipikus nagyböjti cse-lekedet az imádság és a böjt mellett – ebben a közös összetartozásban gyökerezik. A legszegényebbekkel való konkrét törődés által is kifejezheti minden keresztény, hogy részese az egyetlen Testnek, az Egyháznak. Az egymás iránti kölcsönös figyelem azt is jelenti, hogy fel-ismerjük azt a jót, amit az Úr véghezvisz másokban és megköszönjük velük együtt a kegyelem csodáit, ame-lyeket a jó és mindenható Isten folytonosan művel gyer-mekeiben. Amikor egy keresztény észreveszi a Szent-lélek működését a másikban, nem tehet mást, mint örül és dicsőíti a mennyei Atyát (vö. Mt 5, 16).

 

3. „Hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást”: együtt haladni az életszentség útján

A Zsidókhoz írt levélnek ez a kifejezése (10,24) egyrészt arra ösztönöz, hogy gondolkozzunk el az életszentségre szóló egyetemes meghíváson és a lelki életben való fo-lyamatos előrehaladáson, másrészt hogy a nagyobb karizmákra vágyjunk, és egyre nagyobb, gyümölcsözőbb szeretetre törekedjünk (vö. 1 Kor 12,31-13,13). A köl-csönös egymásra figyelés célja, hogy egyre nagyobb, tet-tekben megnyilvánuló szeretetre ösztönözzük egymást, úgy „mint a hajnal pirkadása, mely egyre világosabb, míg fényes nap nem lesz” (Péld 4,18), várva azt a napot, amelyben sosem jön el az alkonyat, mert Istenben élünk. Életünk ajándékba kapott értékes idejének célja, hogy Is-ten szeretetében felfedezzük és véghezvigyük a jótette-ket. Így maga az Egyház is növekszik, fejlődik egészen addig, míg eljut majd Krisztus teljessége életkorának mértékére (vö. Ef 4,13). A növekedésnek e dinamikus távlatában helyezkedik el buzdításunk: ösztönözzük egymást kölcsönösen, hogy jótetteket vigyünk végbe és eljussunk a szeretet teljességére.


Sajnos mindig jelen van a kísértés, hogy lanyhák le-gyünk, hogy elfojtsuk a Lelket, hogy vonakodjunk „ka-matoztatni a talentumainkat”, amelyeket saját magunk és mások javára kaptunk (vö. Mt 25,25). Mindannyian kaptunk lelki vagy anyagi kincseket, amelyek hasznosak az isteni terv beteljesítése, az Egyház java és egyéni üd-vösségünk szempontjából (vö. Lk 12,21; 1 Tim 6,18). A lelki mesterek emlékeztetnek arra, hogy aki a lelki élet-ben nem halad előre, az visszaesik. Kedves testvérek, fo-gadjuk el a mindig aktuális felhívást, hogy törekedjünk «a keresztény élet magas fokának elérésére» (II. János Pál,
Novo millennio ineunte apostoli levél [2001. január 6.], 31.). Amikor az Egyház bölcsességében elismeri és kihirdeti egyes példamutató keresztények boldog vagy szent mivoltát, akkor azzal az is a célja, hogy vágyat éb-resszen az ő erényeik követésére. Szent Pál buzdít: „a tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (Róm 12,10).

Egy olyan világban, amelynek szüksége van arra, hogy a keresztények megújulva tegyenek tanúságot a szeretetről és az Úrhoz való hűségükről, mindenki érezze annak sür-gető szükségét, hogy megelőzzük egymást a szeretetben, a szolgálatban és a jótettekben (vö. Zsid 6,10). Ez a felhívás különösen hangsúlyos a húsvétra való készülés szent időszakában. Miközben szent és gyümölcsöző nagyböjtöt kívánok, a Boldogságos Szűz Mária közben-járására bízlak benneteket és mindenkire szívből adom apostoli áldásomat.


Vatikán, 2011. november 3.


XVI. BENEDEK PÁPA