Kedd 22 évk. hét

 

Elcsodálkozunk a mai evangélium kapcsán, hogy az elismerés, amit Jézus nem kapott meg a választott nép hivatalos vallási vezetőitől, egy tisztátalan lélektől megszállott ajkán hangzik el: „Tudom ki vagy, Isten szentje.”  

Hogyha ezt vallásos meggyőződés táplálta volna, akár így is hangozhatott volna, hogy te vagy a Messiás, te vagy Isten Jézus gyógyit  Fia. A tisztátalan lélek Jézusban megérezte Isten közelségét. A megszállott életében, a  baj és  kiszolgáltatottság közepette felcsillant a szabadulás reménye.

 Jézus ráparancsolt a tisztátalan lélekre és az kiment az emberből, anélkül, hogy kárt okozott volna  neki.  Most már a körül állókon volt a sor, hogy elámuljanak a tapasztaltakon…. Mégis mintha  mindaz,  ami  történt nem lett volna kellő hatással, nem olvasunk arról, hogy történt-e valami azok  életében, akik tanúi  voltak ennek az eseménynek, csupán a szenzáció híre terjedt rohamosan. A  tisztátalan lélektől megszállott azt kérdezte Jézustól mi közünk egymáshoz ?– kiderült, hogy volt  közük.

Azt hiszem, hogy minden rendszeresen imádkozó, templomba járó ember úgy gondolja, hogy köze van Jézushoz, a vallásos élet dolgaihoz, a lelki élethez.

Mégis az evangélium üzenetére támaszkodva megkockáztathatunk  egy kérdést:

mennyire tapasztaltuk már életünkben Jézus erejét, hatalmát, az ő kegyelmét?

Remélhetőleg pozitív válasz születik bennünk, a felvetett kérdésre:

igen van tapasztalatunk arról, hogy Jézus ereje bennünk él és működik.

Azonban azt is tudjuk, hogy mennyire cserépedényben hordozzuk a hitünket. Sosem mondhatjuk azt, hogy mi már teljesen célba ért keresztények vagyunk, hisz nagyon könnyen megelőzhetnek olyanok, akikről nagyon könnyen azt gondolnánk, hogy semmi közük nincs Jézushoz. A kegyelem érintésére bárki megváltozhat, bárkinek megnyílhat az üdvösség ajtaja.

Így hát kitartó feladatként kínálkozik, hogy elismerjük, hogy van közünk Jézushoz, és engednünk kell, hogy visszavonhatatlanul, és kitartóan legyen hatalma az életünk, a döntéseink, mindennapjaink felett.