Advent II hete Szerda

 

XVI Benedek pápa legújabb enciklikája a reményről szól. Címe: spes salvi- a remény ment meg. Az advent elején jelent meg így még jobban kiemeli ezt a nélkülözhetetlen keresztény erényt és aláhúzza azt a tényt, hogy életünk legfőbb reménye Jézus Krisztus a Megváltó. A mai szentírási szakaszok ebben a keresztény reményünkben, felkészülő várakozásunkban erősítenek.

Már az Ó-szövetségi rész szavai is lelkesítők. Izaiás próféta költői kérdésként teszi fel: „Kihez hasonlítotok  ti engem?” Azért, hogy kifejthesse, hogy a legfőbb erőforrás és támasz az örökkévaló Isten. Ugyanis: „Isten erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerülteket…. Még a fiatalok is elfáradhatnak…., de akik az Úrban bíznak Új erőre kapnak.”

Az evangélium még személyesebb hangvétellel folytatja. Ez természetes is, ugyanis Jézus Krisztusban Isten személyes arca nyilvánult meg,

„Jézus így szólt az őt követő emberekhez: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket.”

Nincs olyan ember, aki élete folyamán a fáradságnak valamilyen formáját meg ne tapasztalta volna. Annyiféle fáradság, ellankadás lehetséges, kezdve a fizikai fáradságon át, egészen a lelki elernyedésig, vagy akár a fásultságig.

Ilyenkor a legnehezebb, hogyha elhalványul, vagy elfogy a remény arra, hogy hamarosan lehetőség lesz a pihenésre, – vagy nincs remény arra, hogy találkozni fogunk valakivel, aki erőt önt belénk, aki felvillantja előttünk a szabadulás lehetőségét.

Jézus minden élethelyzetre felkínálja az ő segítségét, személyes támogatásáról biztosit. Arra ösztönöz, hogy bármilyen nehézség, fáradság esetén, forduljunk bizalommal hozzá, mert ő mindig jelen van a mi számunkra.

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek.”

Engedjük, hogy ezen az adventi napon, az Úr Jézus mellénk szegődjön és elkísérjen a nap minden szakaszán. Az imában és legfőképpen hogyha módunkban áll a szentáldozásban, tárjuk eléje aggodalmainkat, nehézségeinket és fájdalmainkat. Ugyanakkor fejezzük ki a bizalmunkat, belé vetett hitünket, hogy megvigasztalhasson minket, reményt nyújthasson, és így új erőre kapva mi magunk is mások számára a remény embereivé váljunk.