Szent Balázs

 

A középkorban nagy erőt tulajdonítottak a 13 segítő szentnek, tiszteletük nagyon elterjedt. Mindegyik szentnek meg volt a maga területe, ahol különösképpen kérték a segítségét, és bíztak a közbenjáró imájuk hatékonyságában. Ezek között a szentek között egyik leghatékonyabbnak tartott, szent Balázs püspök és vértanú volt.

A IV. században élt. Előkelő keresztény családból származott, szülei gondos nevelésben részesítettek. Példás életével olyan tiszteletben állott a keresztény közösség előtt, hogy csakhamar püspökké választották. Még a keresztény üldözések idején sem akart menekülni, csupán hívei hosszas unszolásának engedve menekült a hegyekbe egy barlangba. Itt imádsággal és böjtöléssel töltötte napjait. Azonban üldözői felfedeztek a rejtekhelyet, elfogták, és 316-ban lefejeztek.

A mai nap az ő emlékére Balázs áldást osztanak a híveknek. Onnan ered a hagyomány, hogy szent Balázs megmentett egy gyermeket a fuldoklástól. Halszálka akadt meg a torkán, Balázs pedig két összetett gyertyát tett a torkához, imádkozott érte a gyerek pedig meggyógyult.  Most amikor elnyerte a vértanúság pálmáját és a szentek társaságában van még hatékonyabb az imája, így bizalommal fordulhatunk hozzá.

Természetesen hitből fakadó tettről van szó - hisz a szentek közbenjáró imája, csak az Úr Jézus kegyelméből hatékony, nem varázslásról, vagy kuruzslásról van szó.

Van-e olyan hitünk, vajon, mint az evangéliumi szereplőknek, akik az Úr Jézusnál kerestek testi-lelki gyógyulást? Vagy mint szent Péternek, a csodálatos halfogáskor. Péter és társai egész éjszaka hiába fáradoztak, semmit sem fogtak. Jézus szavára mégis kivetették a hálót – pedig tapasztalt halászok voltak. Annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Szent Péter: „menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok” Jézus válasza: „Ne félj! Ezen túl emberhalász leszel.”

A hit más tapasztalat, nem emberi érzékszervek adta biztonság. Jézus pedig ezt a hitet kéri. Amikor ma, mi is szent Balázs püspök közbenjárását kérjük valójában hitvallást teszünk. Megvalljuk azt a meggyőződésünket, hogy nem akarunk megállni csupán a földi látszólagos dolgoknál. Hogy elsősorban nem földi eszközökben bízunk. És a hitet hatékonyabbnak tartjuk bárminél.

Szükségünk van erre a hitre, erre a bizalomra, mert manapság divatja múltnak tekintik a segítő szenteket. Kimarad az életünkből a vállasos magatartás, a hit elemei. Pedig talán sose volt olyan nagy szükség a hitre, mint ma, amikor annyira elvilágiasodtunk. S ha Szent Balázs közbenjárását kérjük bajainkra, kérjük az ő imája hatására a hit kegyelmét is, hogy a szentek példája ne csupán jámbor tanítás legyen, hanem követendő példa.