Bosco Szent János

1815. augusztus 16-án született Olaszország, egy kicsiny falucskájában, Becchiben. Már kisgyermekként csodálattal nézte a vándor komédiásokat, utánozta bűvészmutatványaikat és akrobata mutatványaikat. Tehetsége volt ezekhez, hamarosan már a templomtéren is bemutatkozott, sikerrel, falubelijeinek kedvenc mutatványosa lett. Ő azonban többre vágyott: apostolkodni, embereket segíteni és szolgálni. Nehéz ifjúkora volt, és egy gondviselésszerű találkozás segített rajta. Az egyik szomszéd település papja eltévedt az erdőben, és ő János segített neki haza jutni. Útközben nagyon őszintén elbeszélgettek, ettől kezdve a pap támogatta a tanulmányait. Teológiát tanult és 1841-ben pappá szentelték. Ettől kezdve minden erejét az ifjúság nevelésére szentelte. Megalapította a Szalézi Szent Ferencről elnevezett szalézi rendet, illetve Mária, a Keresztények Segítője Leányainak Társaságát. Ezekben az ifjúságot mesterségre és keresztény életre tanították. Az isteni gondviselés iránti bizalma, és derűs lelkülete mindenkire átragadt.

Nevelési módszerében nem csupán az emberi erőfeszítésre támaszkodott, hanem gyakori gyónásra és szentáldoztásra buzdította a növendékeit.

Torinóban halt meg, 73,éves korában, 1888. január 31-én. Halálakor iskoláikban és otthonaikban már 130 000 fiú nevelkedett.

Az ő példáját látva, személyünkhöz intézett üzenetté válik, amit a zsidókhoz irt levélben, olvastunk: „ügyeljetek arra, hogy Isten kegyelmét senki el ne hanyagolja.”

Hogyha számba vesszük, rádöbbenünk, hogy Isten milyen sok kegyelemmel, lelki ajándékkal halmoz el bennünket.

 Csak néhányat soroljunk fel ezekből:

-  Testi és lelki erőt kapunk feladataink teljesítéséhez. Akkor tudjuk, hogy ez mit jelent leginkább, amikor ezek hiányát tapasztaljuk, – mondjuk egy betegség alkalmával.

- Mindenkinek van valamilyen sajátos adottsága, ami személy szerint az ő Istentől kapott adománya. Gondolkodjunk el azon, hogy vajon mi is az amit mi sajátosan kaptunk . Van, aki például a gyakorlati dolgokban jobb, más a szellemiekben tűnik ki, könnyebben tanul. Fontos fejlesztenünk ezeket a képességeket, mert felelősek vagyunk érte.

- Szülők, nevelők gondoskodtak, a fejlődésünkhöz szükséges körülményekről.

- Ismerősök és ismeretlenek imádkoznak értünk és velünk.

És, ha ezeken gondolkodva rádöbbenünk, hogy nem kis erőfeszítésbe kerül a fejlődés, és sok hiba fordul elő az életünkben, figyeljünk fel egy Bosco szent Jánosnak tulajdonított mondásra: „A jóság nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy javulni akarunk.”