Urbán Erik testvér a provinciai lapunk  szerkesztője megkérdezte, hogy milyennek találtam a 2007 augusztus 20-24 között tartott rendkívüli káptalanunkat. Nekem az alábbiak jutottak eszembe:

 

Már a tavaly szerettük volna megszervezni a rendkívüli káptalant. Az idő rövidsége és különféle okok miatt nem jött össze. Már annak is örvendek, és az is eredmény, hogy ez kialakult és tényleg sikerült megszervezni. Az előkészületben volt egy csomó bizonytalanság. Így a végéről megkönnyebbülve nézek vissza. Az egész szebb most, mint az elejéről nézve. Annak külön örvendek, hogy Szent István király ünnepének estéjén szentmisével kezdtük a káptalant.  Ünnepélyes, szép kezdés volt szerintem. Az egész, így összességében elérte a célját. Hasznosnak bizonyult az, hogy még a nyitó mise előtt a definitóriummal közösen összeültünk, és így közösen gondolkodhattunk az egésznek a dinamikájáról, a témák összefüggésében.  Látszott is, hogy működött az elképzelés, mert a találkozó végére hagytuk a házak és a sajátos tevékenységek, események beszámolóját, és ez fel is dobta a hangulatunkat. Épp a beszámolók kapcsán jó volt látni, hogy mindenkit érdekel az, amit teszünk, és ahogyan élünk. Jól eső érzéssel hallgattam ezeket a beszámolókat. Büszke voltam magunkra, hogy ennyi színes, sok minden van a provinciában. Ezeket felsorolva, mintegy láthatóvá és megfogatóvá vált a jelenlétünk. A találkozó idején jó volt látni, hogy kérve vagy kéretlenül is, akik munkatársak voltak azok szorgalmasan dolgoztak, jelen voltak. Ez tényleg segített, hogy minden gördülékenyen menjen. Továbbá azt is örömmel nyugtáztam, hogy az egész nem volt mesterkélt.  Jó volt látni, hogy a programokra mindannyian pontosan megjelentünk, nem kellett noszogatni a társaságot. Nyitottságot, szabad légkört tapasztaltam. Azt hiszem mindez azzal magyarázható, hogy tudtuk, éreztük, ez a rendkívüli káptalan a mienk és így álltunk hozzá.