Az 1. világháborúban hadi célra beolvasztották az alsóvárosi templom harangjait. A Móra Ferenc Múzeumból származó fényképen az 1921-ben kiöntött, új harangok láthatók.

"Elvitték az utolsó harangunkat is. Némán, hangtalanul mered az ég felé a tornyunk." - jegyezték fel 1917. december 4-én az alsóvárosi ferences rendház krónikásai. Az első világháború áldozatává váltak Szeged-Alsóváros katolikus templomának régi harangja, ágyúnak vitték el őket. A világégést követően Zadravecz István tábori püspök kezdeményezésére gyűjtést szerveztek az új harangok javára. Sorra rendezték az adománygyűjtő esteket, koncerteket; egész Alsóváros megmozdult a cél érdekében, a ferences barátok még mindennapi boradagjukról is lemondtak. Az akció sikeres volt: Péry Bonaventúra házfőnök 1921 januárjában négy harangot rendelt meg Szlezák László budapesti harangöntőtől.

Május 26-án, egy csütörtöki napon több ezer szegedi köszöntötte az új harangokat a vasúti pályaudvaron. Ebben az időben Új-Szeged még szerb megszállás alatt állt, a szerb katonák a vasúti hídról figyelték a harangünnepséget. A kor hangulatát érzékelteti, hogy az egyik helyi lap tudósítása szerint a rác, azaz szerb katonák arcán mélységes reménytelenég látszott a magyarság e nagy öröme láttán.

A harangszentelés előtt a Mátyás téren készült képen az új harangok mellett láthatóak a büszke haranganyák, a magyar ruhás lányok és néhány kíváncsi férfiember. A legnagyobb harang árát a paprikakereskedők adták össze, ezért nevezték el paprikaharangnak. Súlya meghaladta a 7 mázsát, a harang védőszentje Szent Piroska lett, mert akkoriban az alsóvárosi lányok legtöbbje e nevet viselte.

A "hívek harangja" 449 kg-ot nyomott, Szűz Mária harangja csak 100-at, a legkisebb, Szent István tiszteletére szentelt harang pedig alig érte el a 23 kg-ot. Korabeli feljegyzések szerint miután először szólaltak meg a harangok, a járókelők, sőt a fuvarosok is megálltak az utcákon és hallgatták a harangszót, 'sokan letérdeltek és imádkoztak.